Bevallom őszintén, eléggé izgultam, mielőtt leültünk Zsófival beszélgetni a Kerekdomb fesztiválon. Az első interjúm előtt álltam, és bár látásból ismertem őt, mert egy darabig egy egyetemre jártunk (ELTE szabad bölcsészet), de valahogy mégis csomóban volt a gyomrom, mikor belevágtam az első kérdésbe. Feleslegesen, mert Zsófi egy közvetlen, intelligens lány, egy olyan kortársunk, akivel érdemes beszélgetni.

Bemelegítésként megkérdezném, hogy tetszik eddig a Kerekdomb fesztivál?

Nagyon tetszik, nagyon hangulatos. Pion István meghívására kerültem ide, és miután megérkeztünk, körbejártuk a fesztivált, engem pedig teljesen megfogott a varázsa. Az egyetlen, amit megjegyeznék, hogy nagyon sok jó program van egyszerre. Eddig már volt egy előadásunk, és este lesz még egy slammelős est, amin részt veszek.

Hogyan kerültél kapcsolatba a slam poetry-vel?

Régebben verseket írtam, költő családból származom, de miután a nővérem megnyert Sárváron egy fiatal íróknak szóló pályázatot, tizenhat évesen gondoltam én is megpróbálom, és álnéven ugyan, de sikerült megnyernem. Ez után Simon Márton – akit a József Attila Kör táborában ismertem meg – benevezett Budapesten egy slam poetry klubba, ami teljesen elvarázsolt. Ekkor voltam tizenhét éves.

Szerinted Magyarországon meddig lesz sikeres ez a művészeti ág?

Hát ez jó kérdés. Magyarországon 2006-tól van slam, de 2012-től számít felszálló műfajnak, szinte már divatnak. Én most annyira nem vagyok benne, így nehéz erre válaszolnom, de szerintem, amíg szar a helyzet ebben az országban, addig a slam poetry egy olyan eszköznek fog bizonyulni, amiben az emberek kifejezhetik meg nem elégedettségüket.

Hogy érted azt, hogy nem vagy mostanában benne?

Az utóbbi években megpróbálkoztam a prózaírással, és valahogy az agyam arra van átállva a rímek helyett. Nemrég jelent meg egy új kötetem Rabok tovább címmel, és ez például a legtöbb időmet elvette. Persze, ha valamilyen slammel kapcsolatos felkérést kapok, akkor mindenképpen írok, de talán ezzel kapcsolatban kicsit kiégve érzem magam.

El tudod képzelni, hogy idősebb korodban is a slam poetry-vel foglalkozol?

Ezen mostanában nem gondolkoztam, ha úgy alakul, akkor természetesen. Idén jelentkeztem a Színház és Filmművészeti Egyetemre, hogy forgatókönyvírást tanuljak. A nővéremtől kaptam kedvet hozzá, aki rendező szakra jár, meg anyukámtól, aki dramaturg. Egyébként például a Barátok közt néhány részének én írtam a forgatókönyvét.

Ha tehetnéd, milyen műfajú filmek forgatókönyvét írnád a legszívesebben?

Jelenleg azt szeretném elérni, hogy megírjam a budapesti Girlst. Imádom Lena Dunhamet!

Irodalom és zene teljes gőzzel – A második napon beindult a Kerekdomb Fesztivál