Moon Museum – Kiállítás a Holdon

Lóránt András 2017. aug. 14. 0 0

Nagy távolságot (bolygóközi léptékűt) kellene megtennie annak, (és felettébb költséges utazás lenne) aki a Moon Museumot szeretné meglátogatni, ami nem más, mint egy kicsi kerámialapocska, melyen hat művész művei találhatók meg és az Apollo-12 leszállóegységének talpához erősítették, vagy ha úgy jobban tetszik a Intrepid leszállási moduljához és otthagyták a Holdon.

Eddig egyetlen ember sem látogatta meg a kis múzeumot. Már ha tényleg látogatható lenne, mert kétséges létezésének valódisága: állítólag ki kellett játszani a szigorú NASA előírásokat. A terv kitalálója egy mérnököt kért meg a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal beleegyezése nélkül, hogy rögzítse a kerámialapot az űrhajónak azon részén, amely majd a Holdon marad.

A kerámia lapocska alig nagyobb egy nagyujj körömnél, a számok bűvöletében élőknek egész pontosan: 1.9 cm x 1.3 cm. 1969-ben készült és még abban az évben, november 18-án, a második Holdra szálláskor került rendeltetési helyére. A Moon Museum az első Space Art (Űr Művészet) projektnek számít, ez volt az első emberi kéz formálta alkotás, ami az asztronauták személyes tárgyaival együtt a Holdon maradt.

A Moon Múzeum koncepcióját Forrest “Frosty” Myers gondolta ki, a terve az volt, hogy hat művészt kér meg, hogy kis kerámiacsempékre alkossanak műveket, végül ebből egy jutott el a megvalósulás fázisához.

Myers az ötletet adta, továbbá hozzájárult a rajzhoz, a bal alsó sarokban található az alkotása. Warhol a kezdőbetűit firkantotta oda, melyek péniszként vagy űrrakétaként is értelmezhetőek. A felső központban Rauschenberg vonala van, jobbra a Novros fekete négyzete és a Chamberlain diagramja, mindkettő hasonlít áramköri ábrához. Alul, középen a régi Mickey Mouse vázlat Oldenburgtól.

Azóta számos tárgyat hagytak a Holdon (szándékosan vagy véletlenül), fent vannak példának okáért űrhajós bakancsok, fényképezőgépek, vizelet és széklet tároló zsákok, családi fotó, golflabdák. Még az elhunyt űrhajósoknak is van emlékhely, Az Elesett Űrhajós egy nyolc és fél centiméteres alumínium szobor, mellette a tizennégy halott űrhajós nevét tartalmazó plakettel.

12 pár űrbakancs. Fotó: NASA

Egy plakett Nixon aláírásával. Fotó: NASA

Egy meg nem értett művész szobra. Fotó: NASA

96 zacskó vizelet és ürülék. Fotó: NASA

Egy asztronauta családi fotója. Fotó: NASA

Tags: Andy Warhol, Apollo 12, Forrest "Frosty" Myers, Hold, Moon Museum, múzeum, NASA Categories: POPKULT
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts