Mégis mi a francot is nézünk szombat esténként? – X-Faktor kritikatúra

Viski Ádám 2017. nov. 18. 0 1

Mai magyar televíziózás kénytelen-kelletlen ki kell mondanunk, hogy számos ponton bizony azon a menthetetlen süllyedő hajón van, és ezen legnézettebb fő műsoridős programjuk sem segít, sőt…

Szerintem senkinek sem kell bemutatnom az X-Faktor néven futó énekes tehetségkutató programot, hiszen bizonyára mindannyian hallhattatok róla, láthattátok reklámjait, beharangozóit televíziós tapasztalataitok során, ha mégsem, akkor a csatorna marketing osztályánál valami óriási bibi lehet. Bár a Wikipédia statisztikái szerint a műsor nézettsége szériáról-szériára csökken, azért be kell vallanunk még mindig nagy médiafigyelem övezi az egész Faktor-lázat, így nem mondhatjuk , hogy a műsor nézettségileg teljesen haldoklik. Meglátásaim szerint – rójatok meg, ha tévedek- a műsor nézőközönsége kicserélődik, korosztályt cserél, illetve az online streaming korszakába lépve platformot vált. Bár sajnos nem látok bele a valódi statisztikai adatokba, de úgy gondolom, hogy az egyre ifjabb, médiahasználóbb generációk válnak a csatorna célközönségévé, egyre fiatalosabb, modernebb tartalmat próbálnak gyártani a nézőknek, hogy megőrizzék a műsor felkapottságát, mainstream-szerűségét.

Ezzel nincs is semmi gond. Emberek, a mainstream nem rossz! Abból, mert valami populáris, tehát nagy befogadóközönségre tesz szert, még nem egyenesen következik, hogy szar. A mai modernitásban, ahol egyre inkább individualitásé a fő szerep, az emberek félnek azonosulni olyan kultuszokkal, amik sokak által követett. Legtöbben a popularitást az unalmas, egyszerű, ugyanolyan fogalmakkal kötik össze, ami valljuk be őszintén nem fedi teljesen a valóságot. A probléma forrása tehát nem abban rejlik, hogy a dolog nézett, nagyon is ellenkező okok azok, amiért kicsit hozzáértő kritikusok, vagy egyszerűen a médiában jártas emberek, de akár egy magam korabeli fiatal azt mondja, hogy itt valami nagyon nincs rendjén.

 

 

Több tíz órányi X-Faktor nézés után (nem is volt olyan szörnyű, mint hittem) be kell vallanom kicsit jártasnak érzem magam a témában. Egyéni kis challenge-em célja az volt, hogy rájöjjek, miért van az, hogy míg idehaza az X-Faktor már-már pejoratív szitokszónak minősül, addig a műsor őshazájában, az Egyesült Királyságban még mindig nagy ováció és elismerés övezi a tehetségkutatót. Nem kellett fél órányi műsornézés, hogy megvilágosodjak mint néző mennyivel más tartalmat kapok angolként, mint idehaza szegény magyar emberként. Úgy érzem, hogy itthon még a minőségi tartalmat is sajnálják tőlünk!

De ne is rohanjunk ennyire előre, kezdjük az alapoknál. Mi is az az X-Faktor? Az eredeti nevén The X Factor nevezetű 2004-ben Simon Cowell által megalkotott énekes tehetségkutató program nem titkolt célja az, hogy a jövő popsztárjait felfedezze és színpadra nevelje. Juj, most megint valami csúnya szót mondhattam! Nem, kérem szépen, azért egy műsor célja az, hogy igazán tehetséges énekeseket elindítson popkarrierjük útján, az nem rossz. A popzene éppolyan műfaj, mint a rock vagy az opera. Az egyetlen különbség az az, hogy egyszerűen már a nevéből adódóan populárisabb, nagyobb hallgatóközönséggel bír, nagyobb rétegeket érint meg. Attól még nem válik a tartalom értéktelenné vagy gagyivá, mert népszerű. Így mondhatni az a cél, hogy olyan embereket nevelünk ki, akik évtizedekig képesek lesznek megállni a helyüket a zeneiparban, az nem bűn, sőt jó dolog.

X-Faktor világtérkép Forrás: Wikipédia

Valami hasonló céllal érkezhetett a műsor Magyarországra is. Az RTL Klub 2010-ben írta alá a linceszszerződést, és még abban az évben elindította az első szériát. Nem volt teljesen új a TV-nézőknek az énekes tehetségkutató műfaj, ugyanis más programok keretein belül már találkozhattak hasonló kaliberű adásokkal, itt gondolok a Megasztárra vagy a Csillag Születikre.

A TV program azóta már hetedik évadddal jelentkezik szombat esténként kisebb-nagyobb sikerekkel. Nem fogok hazudni, ilyen marketing és szerkesztőbrigád mellett nagy elvárásokkal ültem le az első előválogató elé. Erre akkora pofon ért, hogy körülbelül a fal adta a másikat. Végig azon gondolkodtam, hogy ebben hol marad a tehetség, a felfedezetlen forrás felkutatása? De komolyan, az adás 45 percéből 5 percnyi volt az, ahol jó hangú éneklést láthattuk, a maradék 40 perc körülbelül fele-fele arányban zsűri hisztizésből és értékelhetőnek sem mondható produkciókból állt, amik fő célja talán az alpári szórakoztatás lehetett. Ez kell a magyar embereknek, röhögjünk azon, hogy a másik mennyire szerencsétlen! A másik dolog, amit nehezen vett be a gyomrom, hogy ez a tendencia a további három előválogató során egyáltalán nem javult, hanem csak romlott. Óriási egyes a szerkesztőknek, akik így akarják eladni a műsorukat, hogy konkrétan az előválogatók fél órányi értékelhető éneklést nem tartalmaztak. Megértem én, hogy nézettség, meg minden, de hol marad az, hogy hívek vagyunk a műsor alapgondolatához és fő céljához? Ami még szintén szembetűnő volt, hogy a műsor felkonfja szerint ez négy hétvégényi szorgos válogatás volt. Hát, eléggé kis büdzséből gazdálkodhat a RTL, ha négy alkalommal is ugyanaz a ruha volt a mentorokon. Sejtelmeim szerint nem Gigi fejére ragadt rá az a kalap, hanem bizony ez egy forgatás lehetett. Tehát a megtévesztés, a manipuláció és az igénytelen szórakozás egy újabb megvalósított példáját láthatjuk. Gratulálok! Én mondom gyerekek, ne higgyünk el mindent, amit a TV-ben látunk!

Ennek fényében kíváncsian vártam, hogy mit művelnek abban az angol műsorban, ami szabályzatain a magyar produktum is alapul. Hát meg kell mondjam nektek, leesett az állam. Se nevetőközönség, se bunkó beszólások, se cicaharc. Már-már hiányoltam belőle a magyar mentalitást! Az idei The X Factor-ban 8 órányi előválogatót sikerült végignéznem úgy, hogy abban összesen 10 percnyi rossz ének lett volna. Úgy gondolom a két műsorváltozat között éles mentalitásbeli különbség van: míg az angolok hívek szavukhoz, és valódi énekeseket keresnek, addig a magyarországi verzió legfeljebb későesti röhögjünk-együtt-klubnak felelne csak meg. És talán ez a kulcsa annak, hogy mára már elérkeztünk arra a pontra, hogy X-Faktort nézni vér ciki.

Puskás Peti, ByeAlex, Radics Gigi, Kiss Ramóna, Gáspár Laci

Mind a tábor mind a mentorház óriási különbségeket tartogatott. Itt érdemes beszélni kicsit a zsűriről is. A magyar Faktor idén új, fiatal gárdával állt elő, ami nem teljesen rossz. Egyrészről nyilvánvalóan sok embert vonz szombat esténként a TV elé, ha egyik általuk is szeretett ikonikus alak ül ott a székekben. Persze, most jönnek azok a kommentek, hogy „szakavatatlan hülyék”, „énekelni sem tudnak”, „bezzeg a Geszti milyen jó volt”… Nem mondanám, hogy ezek reálisak. Radics Gigi kétségtelenül az ország egyik legszebb hangú énekesnője, aki bár még csak 21 éves, de már 7 év zenei munkatapasztalat a háta mögött áll. Gáspár Laci szintén igazán járatos az éneklésben, bár a gondolatait feltűnően sokszor nem képes kerek mondatokban megfogalmazni, ami miatt sokan butának tartják, de azért mégis ha valaki hallotta őt élőben énekelni, akkor nagyon jól tudja, hogy a hangja azért ott van a helyén. Puskás Peti, a mi kis különcünk sem lazsált az elmúlt 10 évben, hiszen zenekari frontember, énekes, de emellett a színjátszás is rajta van a repertoárján. ByeAlex bár nem az énekesek énekese, azért a szövegírás és a zeneipar területén már nagy sikereket ért el. Tehát nem magukkal a személyekkel van a gond, hanem inkább a probléma abban a struktúrában rejlik, ahogy a tanár-diák kapcsolatok felépülnek. Ugyanis ahhoz, hogy igazán mély tanári tisztelet alakuljon ki korkülönbség és több 10-20 éves tapasztalat kell. Másrészről nem feltétlen énekeseknek kell mentorkodni, a zeneipar más ágából jött “szülőkkel” talán még érdekesebb szegmenseket láthatnak át a versenyzők. Így pl. ha zenei producerek azok, akik támogatják, tologatják a versenyzőket, akkor ők már abba is betekintés nyújthatnak, hogy mi az, ami eladható a piacon.

Talán ezt látta meg Simon Cowell is, aki már évek óta olyan zsűribrigádot rak össze, ahol nem csupán énekesek, hanem producerek és menedzserek is vannak. Pl. ha az idei szériát megnézzük csupán Nicole Scherzinger az egyetlen énekes a 4 fő közül, míg Simon, Sharon Osbourne és Louis Walsh a zeneipar már területein érdekeltek, ugyanakkor mégis releváns az, hogy miért ők ülnek azokban a székekben szombat esténként. Ők meglátnak valamit, amit talán egy énekes nem teljesen: hogy ez az egész hosszú távon és a piacon hogyan is fog működni, élhető lenni.

Louis Walsh, Sharon Osbourne, Nicole Scherzinger, Simon Cowell

Visszatérve a táborra és a mentorházra, hát meg kell mondanom Cowell-én nem sajnálták a pénzt, de a tehetséget sem. Első számú szempont náluk, hogy aki nem tud énekelni, az nem tud, az menjen haza és tanuljon meg! Itthon megtörténhet az, hogy mert valaki szimpatikus egy zsűritagnak, azért bejut az élőshowba. Hát, nem tudom, szerintem mert valaki egyedi kinézetű, az még egyenlő a piaci sikerrel. Ambivalens gondolatok kavarognak bennem ezzel kapcsolatban, mivel nyilván kell egyfokú egyéniség és különlegesség ahhoz, hogy valaki popikonná váljon, de másrészről ez nem megy hang nélkül, ugyanis mégis csak éneklésről beszélünk. Az angoloknál ezért többszűrős rendszeren mennek át a versenyzők kezdve a csoportos produkcióktól az egyéni arénakoncerten keresztül a 6 székes kihívásig. Valami hasonló nálunk is megtörténik, azonban színvonalban még mindig alulmarad az angol anyaműsorral szemben.

Mentorház kicsit megmosolyogtató pillanatokat okozott számomra, hiszen olyan világvárosba látogathattunk el a magyar adás keretein belül, mint Biri. Biri egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kis település, ami nem épp a kultúra magasiskolája. (Megjegyzem az én szülőfalumtól 10 km-re van, szóval személyes tapasztalatimból adódva ezen csak nevetni tudok.) Hát Cowell-ék itt sem sajnálták a pénzt, Dél-Afrika, San Francisco, Franciaország és Isztambul mind-mind mentorházas helyszínek voltak. Hmm, már ezért megéri énekelni.

Nicole Scherzinger és Matt Linnen Dél-Afrikában (mentorház)

Végül kisebb-nagyobb küzdelmek árán mindkét műsor útnak indult. Kérdés, hogy melyik képviseli és reprezentálja a jó irányt, és melyik az, ami rossz vágányra tévedt? Mert az azonban egyértelmű, hogy a két műsorváltozat- bár ugyanazon alapokon nyugszik- másféle irányt követ. Nehéz bíráskodni az online média korában, ahol hatalommá az információ és a nézettség vált. Nehéz bármit mondani eltérő országok, kultúrák és nézői szokások esetén. Nehéz összehasonlítani két ennyire más anyagi forrásokkal rendelkező adást. Azonban az, hogy ki milyen irányt követ, ki mit mutat meg a nézőknek, mit ad az embereknek, az nem pénz kérdése, hogy mentalitásbeli felfogásé.

Folytatás következik…

Akár ők is lehetnének mentorok…

Korábbi cikkünket itt olvashatjátok.

Tags: Byealex, Gáspár Laci, Louis Walsh, Nicole Scherzinger, Pukás Peti, Radics Gigi, RTL Klub, Sharon Osbourne, Simon Cowell, x-faktor Categories: POPKULT
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts