Nyakunkon a december és vele együtt érkezik az új Csillagok Háborúja-film is. Talán ez az a széria, melyhez senki nem viszonyul közönyösen. Lehet szeretni illetve utálni is, főleg a kétes megítélésű hetedik epizód után. Néhány hónapja megkaptuk az előzeteseket, így a várakozást tényleg nehéz elviselni. Most vegyük nagyító alá mi volt az, amit az előző részben elfuseráltak és mit várunk a soron következő epizódtól!

Forrás: Disney

A hetedik rész tette le az alapot az új trilógiához. Ez egy nehéz feladat, hiszen újra fel kellett építeni azt az univerzumot, amely szinte csak az animációs sorozatokban élt tovább. Új és régi szereplőket, történéseket kellett szinkronba hozni és emellett még az izgalmakkal teli cselekményt sem szabadott kihagyni. Hatalmas elvárások közepette megérkezett a hetedik epizód és sokan szemöldök ráncolva jöttek ki a vetítőteremből – köztük én is.

A legnagyobb problémám az epizóddal a hangvétel volt. Oké hogy nem lehet korhatáros Star Wars-t készíteni, mert az mekkora bevételkiesés. De könyörgöm a Disney-nél senki nem gondolt arra, hogy a nézőközönség nem csak 14 vagy az alatti életkorú személyből áll? Legégetőbb példám a problémára: a film végén összeillesztik a megtalált térképet, erre C-3PO felkiált, hogy „de jó most már teljes a térkép!”. Ennél a pontnál nekem égett az arcom, hogy hogyan lehetett ekkora baromságot belerakni a filmbe. Mintha valamelyik Dóra, a felfedező részt néztünk volna Star Wars témával.

A történet nagy vonalakban teljesen ugyan az, mint amelyet az Új reményben láthattunk. A Baljós árnyak féle történetvezetéssel nem volt semmi probléma (azért ezt az epizódot említem, mert szintén egy trilógia első része), ott is rengeteg újdonságot, szereplőket kellett bemutatni, mégsem nyomtak az arcunkba egy Ős-Halálcsillagot.

Forrás: Disney

Második probléma pedig Adam Driver. Meg lehet kövezni, de a srác egyáltalán nem az akit elképzeltem a kemény fémsisak alatt. Oké, fiatalnak és bizonytalannak kellett tűnnie, de szerintem megjelenése egyáltalán nem illett a karakterhez. Színészi játékára viszont nem lehet szót emelni, teljesen korrekt alakítást produkál. Maga Kylo Ren jellemrajza pedig egyszerűen zseniális.

Az utolsó gyengesége a filmnek a túlzott rohanás. Nem hagyott időt a történetmesélésre, nem mutatta be kellően a szereplőket. Szerintem túlságosan elkapkodták a filmet, egy hosszabb játékidőt simán megért volna. A történetvezetés helyett viszont nagyon látványos jeleneteket, akciódús csatákat kapunk, tehát azért kárpótolnak minket rendesen. Ennek ellenére én várom, hogy ezeket a hibákat kijavítsák, ha már Adam Driver maradt a helyén.

Nem kertelek: Az utolsó Jedik előzetese teljesen ledöbbentett.  Az eddigi pörgős akciókhoz egy epikus történetet sejtet, talán végre megismerjük Rey háttértörténetét, hogy mi történt a Luke-féle Jedi Akadémiával, és nagy vágyam, hogy magukat a jedi és sith ellentéteket is árnyalják (mióta elolvastam a Darth Bane trilógiát éhezem egy sithekkel foglalkozó filmre). Reméljük nem készültek el az újabb halálcsillag tervrajzai és egy érdembeli fenyegetést kapunk a galaxisra nézve, amelyet csak jedi lovagjaink tudnak megoldani. A történethez még jól jönne, ha bemutatnák az Első rend és az Ellenállás párharcát elindító folyamatot, de erre tényleg kevés az esély. Egyszerűen nem értem, hogyan alakulhatott ki megint ez a kardoskodás. A Jedi visszatér részben konkrétan lefejezik a Birodalmat, ezután a lázadók ölbe tett kézzel várták, hogy hamvaiból megszülessen az Első rend? Szerintem itt van pár kérdés ami válaszra vár.

A soron lévő epizódhoz intézett „követeléseink”:

  • Epikus történet, melynek hangvétele nem csak a fiatalokat célózza meg
  • Karakterek részletesebb bemutatása
  • Luke és Snoke, a két nagymester ismertetése
  • A sötét és világos oldal küzdelmének árnyalása
  • Logikus történetvezetés.
  • Porgokat!!!! Rengeteget!
  • Kylo és Rey hátterét szeretnénk végre megismerni.

Az első rész hibáit jóváírhatjuk a trilógia felvezető szerepének számlájára, de remélem azokat nem láthatjuk viszont a következő epizódban. Én bízom benne és várom a Az utolsó jediket, szinte biztos vagyok benne, hogy nem egykönnyen felejthető alkotást kapunk kézhez.