A nagy filmgyártó stúdióknál trend lett, hogy szinte a biztoshoz nyúlnak. Előveszik a jól bejáratott filmeket a nagy haszon reményében, ami általában be is jön. Így lett a Halálos Iramban filmekből végeláthatatlannak tűnő sorozat, s pont ennek okán kaparták elő a raktár mélyéről tíz év szünet után a Star Wars filmeket. Magyar viszonylatban a Kincsem a legtöbb bevételt hozó film, de nem a legnézettebb.

Vannak olyan filmek, amikből nem véletlenül készül annyi folytatás – persze, persze a rajongókat ki kell szolgálni, otthon búslakodnak az újabb filmért, sőt, epekedve várják a folytatást,  a színészek is nagyon-nagyon élvezik a közös munkát, csoda, hogy levegőt tudnak venni egymás nélkül. Igen, biztos ezek az okok is ott lappanganak a háttérben, a pénz, a hatalmas bevételek mögött. Most itt eltekintenék a könyvadaptációktól, hiszen ott a polkorrektség – végigmenni, bemutatni a trilógiát, regénysorozatot, mégis, A hobbit 300 oldalából három egész estés mozit legyártani nem kis “pofátlanság”. Főleg úgy, hogy nem az motiválta az alkotókat, hogy minden egyes könyvben megtörtént eseményt hűen visszaadjanak, hanem a három film, háromszor annyi bevétel elve. Persze vannak olyan nevek és franchise-ok, amikből megérni folytatást csinálni, mert szinte biztos kasszasiker, azonban más kérdés, hogy a végeredmény filmművészeti szempontból jó-e vagy gyenge. Általában a producerek és az alkotók sem az Oscar-díjat célozzák meg. Nézzük tehát a listát.

Transformers

Egy idő után már nem lehet követni egy-egy filmsorozat esetében, hogy mégis hány részt csináltak belőle. A legismertebb autós-robotos filmsorozatnak eddig öt része készült el, ám állítólag itt nem állnak meg, már a hatodik is tervben van. 2014-ben a harmadik rész hozta a világon addigi legtöbb bevételt, megelőzve a Galaxis őrzőit (is). A Hongkongban forgatott film részben a kínai piacon való hatalmas népszerűségének köszönheti ezt a sikert – mint ahogy azt a Halálos Iramban – Tokiói Hajsza óta tudhatjuk, az ázsiaiak megőrölnek az autókért. Szóval a számok bűvölete: a negyedik 1,087 milliárd dollár bevétel, de ezen is túltett a harmadik rész, aminél 1,1 milliárdot könyvelhettek el némi kézdörzsölés és önelégült vigyor kíséretében.

Az ötödik, a mostanság megjelent Transformers: Az utolsó lovag az itthoni mozikban három nap alatt (június 22-25.) 81,6 millió forintot hozott, több mint ötvenháromezer néző váltott jegyet a filmre Magyarországon csak a nyitóhétvégén. Úgy látszik azonban, hogy tőlünk nyugatra sokkal kevésbé érdekli a kibővített trilógia legújabb része az embereket, inkább Ázsia vevő az autókból lett robotokra: Amerikában és Európában egyre nagyobb visszaesést produkál a franchise, a bevételek leginkább a távol-keleti országokból, Kínából, Koreából, Japánból származnak.

Transformers: Az utolsó lovagból egy jelenet. Kép forrása: origo.hu

Batman

Batman-filmeknek se szeri se száma, ember legyen a talpán, aki fel tudná sorolni az összes filmet, amit az ő kitalált karakterével fémjeleztek. Batman már hetvennyolc éves, csoda, hogy még ugrál, röpköd és harcol a bűn ellen Gotham City utcáin, jól tartja magát, annyi szent. Megérte folytatni a Batmant, mivel minden egyes filmmel emelkedtek a bevételek. A 2012-es A sötét lovag: Felemelkedés megnégyszerezte a belefektetett pénzt: büdzsé/bevétel: 250 millió dollár/1 084 439 099 millió dollár. Jó az öreg “köpenyes” igazságosztó a háznál.

Star Wars

A Csillagok Háborújának szigorúan véve hét része van (bár néhány rajongó a negyediktől a hatodik részig számolja,  mert az a a klasszikus trilógia), de ott van a tavaly megjelent Zsivány Egyes, ami szintén a Star Wars-világ (galaxis) része. A nyolcadik rész pedig nemrég került a mozikba. A 2015-ben megjelent Az ébredő erő 2,068 millió dollár bevételt hozott, ennek csak a felét az Amerikai Egyesült Államokban, úgy tűnik itt a rajongók a tíz éves böjt alatt (A sith-ek bosszúja 2005-ös) kiéheztek egy Star Wars-filmre és boldog-boldogtalan a mozikba szaladt. A tavalyi Zsivány Egyes már csak Az ébredő Erő felét hozta bevételben.

Star Wars: Az ébredő Erő Kép forrása: 24.hu

Halálos iramban

Halálos iramban-filmeknek talán soha nem lesz vége (legalábbis úgy tűnik), pedig Paul Walker halálakor belengették, hogy befejezik. Azonban úgy látszik mégsem ez történik majd, hiszen jelentős bevételek kerülnek a készítőkhöz, még mindig rekordokat döntögetnek ezzel a filmtörténetileg nem túl érdekes filmsorozattal. A Halálos iramban 7 147 millió dollárt hozott, ezzel a hatodik legnagyobb összbevétellel rendelkező film lett a filmtörténetben. A Halálos iramban nyolcadik része már az első három napján 100,2 millió dollárral indított, ez a második legjobb kezdés a sikerszéria történetében. Az előzőekben taglalt Az ébredő erőt is letaszította a trónról, az űrfantasy 529 millió dollárral rajtolt, míg az autós akciófilm 532,5 millió dollár (156,2 milliárd forint) bevételt hozott egy hétvége alatt. De alapvetően elmondható, hogy minden egyes rész jobban teljesít az előzőhöz képest. Vin Dieselnek egy ideig még biztosan nem kell aggódnia a pénz miatt.

Bosszúállók

A Bosszúállók a Marvel-univerzum legsikeresebb sorozata, csak a Vasember harmadik rséze tudta megközelíteni bevételben. Nem véletlen, hogy újra ehhez nyúlnak, 2018 tavaszán várható a harmadik rész. Az első Bosszúállók-film összbevétele 1,5118 millió amerikai dollár, ezt az Ultron kora egy kicsit alulteljesítette 1,4050 millió amerikai dollárral. A legtöbb bevételt hozó filmek tízes listáján így is mindkettő rész megtalálható, hetedik és ötödik pozícióban.

És a lista legeleje

Harmadik Az ébredő erő, azonban az első és a második helyezett (még) nem franchise film, hanem egy-egy nagy dobás, valami újat hozó alkotás: második a Titanic $2.186.772.302-os összbevétellel. Ezeket a filmeket pedig már a szakma is bőségesen elismerte, tizenegy Oscart nyert James Cameron 1997-es alkotása. Első a szintén Cameron-rendezés Avatar, ami 2009-es megjelenése után kilenc Oscar-díj jelölésből hármat el is hozott, valamint további számos filmes díjat tudhat magáénak – de nemcsak ezeknek a száma sok, hanem az összbevétele is az eddigi legnagyobb: $2.787.965.087, egyszerűség kedvéért 2,7 milliárd dollár. Érdekesség, hogy az Avatar-filmet se tudják önmagában hagyni, James Cameron további négyet készít belőle, a pénz, a pénz, a pénz. Elvileg a második 2020-ban érkezik.

Folytathatnánk még a sort, hiszen vannak még ilyen jól tejelő, kasszakiakasztó sikerfilmek. Nehéz lenne az összeset felsorolni, de a Pókemberek se szoktak rosszul teljesíteni, illetve rajzfilm vonalon a Verdákhoz se véletlenül nyúlnak. Hazai viszonylatban a Kincsem a legsikeresebb magyar film, átlépte az 500 milliós álomhatárt – ennyit még magyar film soha nem hozott, az már csak mellékes, hogy a forgatási költsége ennek hatszorosa, három milliárd forint volt. Nézettség tekintetében azonban csak a tizedik a magyar filmek közül, olyan alkotások előzik meg, mint a Sorstalanság (7.), Valami Amerika 1. (3.)  2. (8). De lista első helyén az 1997-ben bemutatott A miniszter félrelép található, amit két évtized alatt sem sikerült letaszítani a trónról.