Valentin nap a szerelemről szól, mindenki a párjával tölti a napot. De mi van a szinglikkel? – Felejtsük is el a Bálintok napját és míg mások párokba verődve romantikáznak, addig mi pihentessük egy kicsit az agyunkat. Ha meg akarjátok úszni a február tizennegyedikei „csöpögést”, akkor üljetek le a tv elé sok nasival, mert elhoztunk tíz, szingliknek való filmet!

Az egyik legtipikusabb „szingli film” a Bridget Jones naplója 1-2-3. Egy harmincas éveiben járó nő a főszereplő, akinek a legszorosabb kapcsolata általában a borokkal van és reménytelenül szerelmes főnökébe. Az Oscar-díjas színésznő, Renée Zellweger remekül tárja elénk a karaktert, hiszen valljuk be, manapság nem könnyű szinglinek lenni, ahogy ez a 2000-es évek elején is igaz volt. Ezt a filmet azért mondhatnánk örökéletűnek, mert teljesen át tudjuk érezni a főszereplő sorsát, hiszen Bridget nem jobb, nem szebb, mint akármelyikünk, ő csak egy átlagos lány, átlagos célokkal.

Forrás: DesignMyNight.com

Második a listánkon a Vadon című film, amely egy Cheryl (Reese Witherspoon) nevű fiatal lányról szól, aki elvesztett mindent (és tesz is ellene, hogy ez tovább romoljon). Hirtelen felindulásból nagy kalandba kezd és vándorútra indul. 1500 kilométert legyalogolva küzd a magány és a múltból kísértő emberek ellen. A film nagy erőssége abban rejlik, ahogy elképesztően érzékenyen, finoman tár fel egy emberi lelket. Mondhatni az énszeretet, a gyász és az elfogadás filmje. Egy átlagos nő, egy átlagos lélekkel, aki megjárja a poklot a beteljesülésig.

Az 500 nap nyár egy non-lineáris szerkezettel rendelkező film, amely egy kapcsolat tündöklését és bukását mutatja be 500 napban. Történetünk a 290. napon kezdődik a szakítással és utána össze-vissza ugrál az időben, párhuzamot vonva az események között. A film üzenete és cselekménye is egyszerű: múltbéli találkozásaink (legyen férfivel vagy nővel) nagyban meghatározzák a mostani személyiségünket. Egy hétköznapi történet az egész, a fiú szerelmes lesz a lányba, a lány viszont nem viszonozza az érzéseket. A film az elfogadásról szól, hiszen tudni kell elfogadni és továbblépni, még ha ez időbe is telik.

Forrás: wral.com

Ezen sorok írójának egyik személyes kedvence a Hogyan legyünk szinglik? című film. Megismerhetünk négy nőt, négy különböző élettel, állással. Egy közös van bennük: mindegyik szingli. Főszereplőnk Alice (Dakota Johnson) egy önállóságra vágyó lány egy szakítás után beleveti magát a szingli életbe. Karaktereik szinte minden típust megtestesítenek: olyan egyedülállókat, akik munkamániások lettek, a „kényszer szingliket” vagy éppen a buli-pia-drogok típust. A legszimpatikusabb mégis Alice, aki őszinte, naív és tényleg csak önmagát szeretné megtalálni egyedül. A film páratlan humorral tárja fel elénk a New York-i szinglik világát.

Ha sírós filmre vágyunk Valentin-napon, akkor a Kedves John! az egyik legalkalmasabb érzelmeink kendőzetlen kiadására. John Tyree (Channing Tatum) halk szavú, fiatalos, jóképű eltávon lévő katona, aki magányos édesapját látogatja meg a napsütötte Dél-Kaliforniában. Hazaérve találkozik Savannah Curtis-el (Amanda Seyfried), aki egy fiatal, főiskolás lány. Már szerintem ezekből a sorokból elárultam a nem túl nagy titkot, hogy egymásba szeretnek. Ám szerelmük nem egyszerű: sok buktató és akadály áll a két főszereplő elé. De hogy mi lesz a vége? Zsepiket, édességet elő és lássuk.

Forrás: Filmtekercs

A mese szerelmeseinek a Jégvarázs című Walt Disney mesét tudom ajánlani. Arendelle királyság olyan, mint egy rendes uradalom, ám az egyik hercegnője egy titkos képességgel rendelkezik: képes havat és jeget varázsolni tenyeréből. Elsa, az említett hercegnő a szüleivel történt tragikus baleset miatt királynő lesz, ám elvarázsolja országát és hóba borítja az egészet. Anna, a testvére elindul a keresésére és közben barátokat szerez. Olaf, az imádnivaló hóember mindenkinek a szívébe lopja magát. Ezt a filmet azért ajánljuk, mert végre egy olyan alkotást tekinthetünk meg Disney meseként, ahol nem szükséges a tipikus szőke herceg a cselekmény megoldásához.

Olaszországban, Veronában van egy fal. Ez a fal teli van levelekkel, amelyeket párjukat kereső nők címeznek Shakespeare Júliájának. Júlia „titkárnői” pedig megpróbálnak válaszolni ezekre a levelekre. A Levelek Júliának című filmben egy fiatal újságírónő, Sophie (Amanda Seyfried) talál egy ötven éve íródott levelet a falban és válaszol is rá. Meglepetésére a levél írója felbukkan és együtt indulnak a rég elvesztett szerelme után. Ha azt hiszitek, hogy ez olyan túl romantikus és csak nőknek való, hát tévedtek. Ugyanis férfiaknak is egy könnyed, szórakoztató mozi. A film árasztja magából a nyugalmat, a sors és a véletlenek pedig a film katarzisát adják. A történet üzenete, hogy minden lehetőséget ragadjunk meg az életünkben, ne halasszuk el őket és használjunk ki minden pillanatot, amit kapunk.

Forrás: Redlipstick

A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? című filmben Andie (Kate Hudson) egy újságnál dolgozik, ahol cikket kell írnia. Feladata, hogy felszedjen egy pasit és érje el, hogy szakítson is vele, mindössze tíz nap alatt. Benjamin Barry (Matthew McConaughey) fogadást köt, hogy tíz nap alatt magába kell bolondítania egy nőt, akit kijelölnek neki. És miért is ne, Andie lesz a kijelölt személy. Igazából a történet nem egy nagy szám, de alapján járaton nagyon is élvezhető. A film a maga sajátos humorával kelti fel a néző figyelmét, de ne várjunk tőle nagy durranást.

Michael Oher (Quinton Aaron) élete nehézségekkel teli: hajléktalan, nem akarják átvenni gimnáziumba, anyja drogfüggő, apját pedig megölték. A fiú összebarátkozik egy kisfiúval, S.J-vel, annak édesanyja Leigh Anne (Sandra Bullock) pedig utánanéz a sorsának, felkarolja és befogadja őt. Michael elkezd jól tanulni és focizni is, amiben ígéretes tehetség. A család mindenben támogatja őt és szeretnék örökbe is fogadni. A szív bajnokai című dráma igaz történeten alapul és életrajzi filmet valljuk be, nem könnyű készíteni, hiszen nagyon sok buktatója lehet, mégis az erőssége maga a határtalan őszinteség, amin alapul. Összességében egy nagyon szép igaz történet, hús-vér karakterekkel és csodálatos színészi játékkal.

Forrás: thinkingfaith.org

Mike (Channing Tatum) vállalkozó és az Amerikai Álomnak él: autókat javít, bútorokat tervez. Ám éjjel átváltozik egy varázslatos helyen Magic Mike-á, aki eredeti, lehengerlő műsorral kápráztatja el a nagyérdeműt. A Magic Mike ezért inkább nőknek ajánlott. A film egyszerűen jó, hiszen ebből a sokszínű műfajból egy minőségi alkotást készítettek, belekóstol a sok életstílusba, de igazából egyikhez sem kötődik teljesen. De, ami miatt tényleg jó, az maga az életszerűség, hiszen annyian látjuk a reménytelen pénztelenséget vagy akár a nagy álmokat kergető életünket. A film második részében már a szereplők életébe kicsit jobban belelátunk és nagyon jó a színészi játék is, érdemes megnézni.

+1 film

És a végére következzen egy pofon. A társadalom igyekszik rákényszeríteni az egyedülálló emberekre, hogy csak párként teljes az élet, így vezet igazi út a boldogsághoz. Erről a látens nyomásról és az általa gerjesztett megalkuvásról forgatott filmet Rachel Weisz és Colin Farrell főszereplésével a görög film úttörője Girogos Lanthimos A homár címmel. A minimalista játékkal és az abszurd humorral fűszerezett disztópiában az egyedülálló embereknek 45 napjuk van arra, hogy párt találjanak maguknak, különben átműtik őket egy általuk választott állatba, hogy további életüket lóként, delfinként vagy kanáriként éljék le. Kinek mi tetszik. A miértre van, a hogyanra nincsen és nem is kell válasz.