Mesélj nekünk kicsit a válogatott felkészüléséről, hogyan zajlik az Eb előtti időszak? Jutott időd a pihenésre is?

Három éve ugyanúgy telik: július vége felé találkozunk, ugyanazzal a társasággal készülünk. A menete is mindig hasonló, az első két hét az elég fizikális, utána pedig elkezdünk edzőmeccseket is játszani. Idén nagyon sokat utaztunk, hogy hozzászokjunk az effajta terheléshez is, és jól sikerült, hiszen az összes meccsünket megnyertük. Nem sokat játszottam, így tudtam három-négy napot pihenni. Miután véget ért az egész, másfél hete csatlakoztam a fiúkhoz is.

Mit gondolsz, mi volt a sikert kulcsa?

Ugyanazzal a társasággal, és vezetőséggel dolgoztunk, akikkel már az alapokat is építettük.  Nagy segítségünkre volt az is, hogy rendelkezésre állt Hanga Ádi, és Vojvoda Dávid, aki az utóbbi időben szintén európai szintű játékossá vált. Jót tett, hogy volt két ilyen vezéregyénisége a csapatunknak, illetve, hogy a fiúk már összeszoktak és a hangulat is adott volt.

Szerinted nagy teher nyomja most a vállatokat, hogy kijutottatok az EB-re? A bizonyításra gondolok.

Nem hiszem, hogy ezt bárki plusz teherként élné meg, hiszen mindenki nagyon várta már. Régóta kitűzött cél volt ez számunkra, és most, hogy sikerült csak örülünk neki. Reméljük, Romániában leszünk, hogy minél több magyar buzdíthassa a csapatot.

79236_magyar_kupa_egis_kormend_sopron_kc
Fotó: www.bb1.hu

Akkor a munka sem lesz keményebb a felkészülés során?

Teljesen elég volt ez a keménység. Tapasztaltak a vezetők, szóval ők is tudják, hogy mennyi kell, a játékosok is visszajeleznek, úgyhogy ugyanez lesz teljesen.

Milyennek látod az elkövetkező szezont? Milyen esélyekkel vágunk neki?

Ez nagyon jó kérdés, mivel a csapatok nagy része mindig megváltozik. Általában kicserélik a négy-öt külföldit, ezért eléggé kérdéses. Pár forduló után aztán el fog dőlni, hogy ki milyen. Jól szeretnénk játszani, ugyanúgy ahogy az elmúlt pár évben, és a magyar kupában és a bajnokságban is jól akarunk szerepelni. Karácsony, illetve újév táján már letisztulnak az erőviszonyok, akkor meglátjuk. Így előre nem tudom az esélyeinket, de a céljaink egyértelműek.

Hogy telnek a napjaid, amikor nem az edzéseken bizonyítasz? 

Délelőtt és délután is edzésünk van, de szabadidőmben sokat szoktam NBA-t nézni, ezen kívül szeretek olvasni és sorozatokat nézni. Délután pedig jókat lehet szundizni.

Van olyan játékos az NBA-ben, akinek tetszik a stílusa esetleg kedvenceddé vált?

A kedvencem sajnos már nem játszik Annyi különböző játékos van, és annyira más a stílusuk egy-egy poszton, hogy egyszerre többet szoktam figyelni. Egyet kiemelni nem is tudok.

Fiatalon kezdted a kosárlabdázást. Mindig is ezzel akartál foglalkozni, vagy volt esetleg más terved az életben? Mivel szeretnél ezután foglalkozni?

A kosárlabda nekem teljesen véletlenül jött, én vagyok az első a családban, aki kosarazik. Nyilván amikor elkezdtem jobban szeretni edzésre járni, mint iskolába, akkor dőlt el, hogy ebben próbálok meg még többet befektetni, és szerencsére jól sült el. Az, hogy utána mit fogok csinálni, még jó kérdés. Olyat nem szeretnék, amit muszájból kell csinálnom.  Remélem, hogy abban a 8 évben, amíg kosárlabdázok (ennyit tervezek még), jön velem szembe valami, ami aztán majd megfog. De lehet, hogy ezután is a kosárlabdázás mellett maradok.

Mik a terveid a közeli jövőben?

Aranyérmem még nincs, sem magyar kupából, sem bajnokságból, és ezüstérmem is csak egy kupából van. Bronzérmem már van egy pár. Tehát a cél adott, jó lenne szerezni a másik két színből is!

Mit gondolsz a magyar kosárlabda mai helyzetéről és európai szintű megítéléséről?

Biztos, hogy segített ez a nyári eredmény, a továbbjutás a csoportunkból. Az is pozitívan hatna, ha az Eb-n egy jobb szerepléssel tudnánk bemutatkozni. Ezen kívül, egyre több csapat játszik nemzetközi kupákban. Úgy gondolom, az ilyen eredmények is sokat javíthatnának a helyzetünkön.