Idén harmadszor került megrendezésre a független képzőművészeti tanszék nyári workshopja. A Menesi Attila képzőművész kezdeményezésére létrejött flying art courses projekt egyetemeken tart előadásokat és workshopokat, a szombathelyi művészetin kívül további huszonöt különböző tanszéken jártak már.

A nyári workshopok az intenzívebb együttműködések terepei, ahová elsősorban a kurzusok résztvevői jelentkezhetnek. Ádánd és Hegyeshalom után most Velencén indult az egyhetes program, amelynek keretein belül a résztvevők több tematikus projektbe is bekapcsolódhattak.

Nagy Szilvia vezetésével a település strukturális változásaival, urbanisztikai jellemzőivel foglalkoztunk. Felkerestük a parcellázott területeket, ahol az 1930-as évektől kezdődően kisebb egységekre osztották a telkeket, hogy a szűkebb pénztárcával rendelkező polgároknak is legyen lehetőségük nyaralót építeni, vásárolni. Több mintaház is épült itt a modernizmus szellemében, nagyrészt lapos tetejű, egy vagy két terű apró házacskák. Ezen témakör központjába egy padlózatig lebontott ház került, de a változó környék és a házak különböző egyéni hozzáépítései és tetőszerkezetei is megjelentek a munkákban.

Orbán György témája a kihasználatlan épületekkel foglalkozott. A körvonalazódó cél egy civil pavilon létrehozása volt, reflektálva a Velencei Biennáléra. Emellett különböző tervek és egy fanzin készült a használaton kívüli velencei épületek kulturális és szórakoztató célú újraértelmezésére. Multikulti központ, rezidencia ház, közösségi kert és csend szoba szerepelt többek között a hasznosító javaslatok listáján. A több napon át tartó közös munka eredményeként egy falfestmény is került az Ifi Szálló tetejére, amely egy Google Maps képrejtvény is egyben, de az alkotások közt szerepelnek mozgóképes és animációs reflexiók is.

A Csakoda Csoport egy külön nyaralót bérelt, hogy a hozzájuk csatlakozók saját munkamódszereikbe is betekintést nyerhessenek. A projekt a ház lakásgalériává alakításával foglalkozott, a célok közt szerepelt a bensőséges viszony kialakítása, és az ott található tárgyak műalkotásként való újradefiniálása. Házirend készült, csoportos játékok folytak és a tárgyak, dekorációk mind mélyebb megfigyelése vette kezdetét. Végül galériává változott a garázs, a nyaraló egyheti működését bemutatandó. Menekülő folklór tárgyak, hímzett zsebkendő, meghekkelt Skandi, és még sok más játékos munka került ki a ház lakóinak keze közül.

Egy hetünk alatt keresztül-kasul bejártuk Velencét, és a munka mellett elegendő teret hagytunk a kikapcsolódásra is (sőt talán sokat is), de esténként egymás korábbi munkáit is megismerhettük a portfoliózások alkalmával. A nyári workshop végén egy átfogó „tárlatvezetésen” mutattuk be az egy hetes együttműködés eredményeit elszórtan a település helyszínein, ahová az ott lakók is elkísérhettek bennünket. Kiállítótérként használtunk kocsmákat, elhagyott helyeket és persze a nyaralót is.