70 éve, január 30-án halt meg Mohandász Karamcsand Gandhi, ismertebb nevén Mahátma Gandhi, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja. Cikkünkkel rá emlékezünk.
Mohandász Karamcsand Gandhi az indiai Gudzsarát államban született 1869. október 2.-án. Szüleitől a buddhista és hindu tanokat összekötő, azokat egy szinten és egy éterben kezelő, csaknem ötezer éves dzsaina vallást örökölte, amelynek elsajátítása nagy szerepet játszott későbbi erőszakmentes politikájában.
Érettségi után három évig jogot hallgatott Londonban, majd rövid hazatérés után Dél-Afrikában kapott jogászi megbízatást, ahol nagy benyomást tett rá a hindu kisebbség diszkriminációja. Már itt körvonalazódott benne a passzív ellenállás gondolata, amelyet a gyakorlatban a hindu kisebbségnek a fő direktívaként adott át– s melyet később kamatoztatni tudott hazájában is.
Ennek lényege, hogy a függetlenség kizárólag fegyver és erőszak nélkül vívható ki; felfogása szerint csak a szeretet képes legyőzni a gyűlöletet. Az ellenállónak joga van megtagadni az általa illegitimnek tartott állami törvényeket és utasításokat, és adott esetben a börtönt is vállalnia kell vélt vagy valós igazáért – így a morális mérleg mindenképp az ellenálló oldalára billen el, ami a nemzetközi közvéleményt is a rezisztens felé irányítja. Annyira hitt ezen gondolatok igazában, hogy nem egyszer ő maga is töltött rövidebb és hosszabb idejű börtönbüntetéseket fiatal korától kezdve egészen élete végéig. Kedvelt eszköze volt az éhségsztrájk, amivel szintén presszionálni tudta a hatalmat bármiféle erőszak nélkül. Gandhi az általa vezetett mozgalmat Szatjágrahának (a szatjá szó az indiai filozófiában igazságot jelent) keresztelte, melynek alapvetéséről így nyilatkozott:
“Az igazság kizárja az erőszak alkalmazását, miután az ember nem képes felismerni az abszolút igazságot, ezért ahhoz sincs joga, hogy büntessen.”
Kevesen tudják hazánkban, de Gandhi gondolataiban és filozofikus eszméiben magyar vonatkozás is található. Kifejezetten sokat merített a Deák Ferenc-féle passzív ellenállási mozgalomból, amelyre többször is utalt nyilatkozatai során és Az erkölcsiség vallása című könyvében meg is említi a magyar gondolkodót, mint a passzív rezisztencia megálmodóját.
Hatására egyre többen kezdtek ellenállásba Indián belül, megbénítva ezzel a brit apparátust- olyannyira, hogy hosszas küzdelem során 1947-ben a brit korona elismerte a gyarmat függetlenségét. Azonban ez Gandhi számára nem jelentett euforikus sikert – megtörtént ugyanis, amitől a gondolkodó leginkább tartott: Indiai két részre szakadt, létrejött a hindu többségű India és a muzulmán Pakisztán. A kontinensnyi államban korábban sem voltak ismeretlenek a vallási-etnikai ellentétek, azonban a brit kormányzat jórészt korlátot szabott ezeknek; a fennhatóság megszűnése után viszont újra fellángolt a gyűlölet.
Gandhi többször is megpróbálta kibékíteni a harcoló feleket, nem egyszer végigjárta a háború által letarolt falvakat, ahol a túlélőket biztatta a megbékélésre mindkét oldalról. Bár hindu volt, az igazságba vetett hitét olyannyira fontosnak érezte, hogy 1948-ban azért éhségsztrájkolt, hogy India adja át a nemzeti vagyon Pakisztánnak kijáró részét– méghozzá sikerrel.
Ez okozta halálát is: ugyanebben az évben Újdelhiben, egy hindu szélsőséges, Náthúrám Vinájaka Godsze – aki korábban maga is követője volt – India árulójának tartva lelőtte. Elbúcsúztatását követően hamvait több urnába osztották szét és India különböző részein állították ki. Családja kérésére halála 60. évfordulóján hindu szokásoknak megfelelően a hamvakat a tenger fölött szórták szét.
Így, ilyen borzasztó körülmények között ment el az az ember, aki anélkül vívta ki egy kontinensnyi ország függetlenségét, hogy egy csepp vért is kiontott volna. Gandhi máig India legmélyebben tisztelt személye, aki a hindu törvények szerint bírálhatatlan, bármilyen formában történő negatív színben való feltüntetése börtönbüntetést von maga után. Az ENSZ 2007-ben Gandhi születésnapját, október 3.-át az erőszakmentesség világnapjává nyilvánította, ezzel tisztelegve a valaha volt egyik legnagyobb filozófusnak, aki élete minden pillanatát a békének szentelte.
„Az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyűlölet uralkodna, már rég kihaltunk volna. És mégis a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne.”
Végezetül egy rövid történet Dan Millman A békés harcos útja című könyvéből, ami megmutatja Gandhi valós személyiségét és felfogását az egyenlőségről:
“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
– Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”
“Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.”
