2016-ban történt. Ha csak ennyit mondok (vagyis jelen esetben írok), kinek mi jut eszébe? Bizonyosan különböző események: ahány agy, annyi gondolat és emlék.

Kinek valamelyik nagy sztár halála Prince, David Bowie, Bud Spencer, Leonard Cohen, másnak a magyar labdarúgás sikere, hogy végre 44 év után újra Európa Bajnokságon játszhatott a válogatott, esetleg a szintén magyar szíveket melengető olimpiai sikerek, amikor sportolóink teljesítményét egy kicsit magunkénak éreztük és együtt érzékenyültünk el a himnuszt hallgatva… Nekem elsőként a sok szörnyűség, terrorakció és a velük járó értelmetlen halálok ugrottak be, aztán ezek az előbbiek. Nézzük mi történt a világban és kis hazánkban 2016-ban!

Január

  • január 10. – 1947-ben született David Bowie (születési nevén: David Robert Jones) angol énekes, zeneszerző, producer májrák következtében 69 évesen elhunyt. A “pop kaméleonjának” is nevezték, mert számos alkalommal újította meg zenéjét és külsejét.

    “Mindig meglepett, hogy az emberek komolyan veszik, amit mondok. Én még azt sem veszem komolyan, hogy ki vagyok.”  David Bowie

  • január 23. – Az f21.hu oldal indulása. Egy bevezető cikkel kezdetét vette a Fiatalság Százada, ami azóta is töretlenül üzemel, sőt egyre nagyobb népszerűségnek örvend és ezt mind nektek köszönhetjük Kedves Olvasók.

Február

Március

  • március 22. – Felfegyverkezett terroristák robbantásos merényletet hajtottak végre Brüsszel két forgalmas közlekedési csomópontján, a repülőtéren, és a Maelbeek/Maalbeek metróállomáson. A merénylet során több mint 300 ember megsérült, 34-en vesztették életüket, az Iszlám Állam vállalta magára a felelősséget.

Április

  • április 21. – Prince (1958-2016) amerikai énekes, zenész, dalszövegíró halálának napja. Dalaiban, szókimondó szövegeiben megjelent a szexualitás, szerelem, férfi-nő kapcsolata, politika, társadalmi problémák. Több mint három évtizedig volt meghatározó alakja a popzenének.

Június

  • június 3. – Muhammad Ali (1942 – olimpiai (1960) és háromszoros világbajnok (WBC, 1964, 1974, 1978) ökölvívó. Polgárjogi aktivistaként és ENSZ békenagykövetként is tevékenykedett, 1999-ben a NOB megválasztotta az évszázad legjobb sportolójának. Évtizedeken át Parkinson-kórban szenvedett, június 2-án légzőszervi panaszokkal kórházba szállították, ahol másnap meghalt.
  • június 23. – Brexit. Népszavazást tartottak az Egyesült Királyságban az ország Európai Uniós tagságáról. (A szavazók 51,9 százaléka az Unióból való kilépésre szavazott.)
  • június 27. – Bud Spencer (1929-2016) olasz színész, filmrendező, úszó, vízilabdázó, Carlo Pedersoli sikeres sportolóként kezdte pályáját, ő úszta le a 100 métert gyorsban először egy percen belül, majd később vízilabdázott, legutolsó mérkőzését a magyarok ellen játszotta 1955-ben. 1967-ben vonult vissza, mert aláírta első hollywoodi szerződését. Népszerűségét a spagettiwesterneknek és Terence Hillel közös filmjeinek köszönheti, de számos filmben játszott “partnere” nélkül is.
  • Június 10 – Július 10. – Európa Bajnokság Franciaországban, ahol a magyar válogatott is szerepelt. 44 év után jártunk ismét a kontinens nemzeti labdarúgótornáján, Portugáliával, Izlanddal, Ausztriával szerepeltünk az F csoportban: Ausztriát 2-0-ra győztük le, Izland ellen 1-1-es döntetlen született, Portugáliával pedig 3-3 lett az eredmény. A nyolcaddöntőben Belgium 4-0-ra kiütött minket, ezzel véget ért kaland, de “az éjjel soha nem érhet véget”. Az Európa Bajnok Portugália lett, Franciaországot verte hosszabbítás után, Éder 109. percben szerzett találatával.
Az év nem ért véget, nem hat hónapból állt 2016 (se), így a cikk is folytatódik majd.