Karácsony a szeretet ünnepe, ezzel együtt az év egyik legkedvesebb időszaka. Hatalmas ünnepi vacsorák, családi összejövetelek és szokásos ( már-már megunható) klasszikus dallamok lengik be a mindennapokat. Idilli kép, nem igaz? De mégis sokan vannak azok, akiknek ez valamilyen okból nem adatik meg. A Szombathelyi Evangélikus Ifjúsági csoport néhány tagja és pár teológus hallgató összefogott, és sokak számára megszépítette a szeretet ünnepét.

fotó: Tóth Kristóf

A karácsony nem mindenki számára egyszerű vagy boldog: idősek, szegények, fogyatékkal élők… Csak hogy néhányat említsek azok közül, akiknek az ünnep nem feltétlenül annyira idilli, mint ahogy azt mi látjuk.

Talán a legjobb példa a fogyatékkal élők helyzete. Sokan furcsán néznek rájuk, pedig nem ők tehetnek helyzetükről. Ők is ugyan úgy emberek, ahogy mi is. Az országban nagyon sok intézmény működik, ahol fogyatékkal élőket ápolnak, foglalkoznak velük. Vas megye területén belül a Diakóniai Központ Johanneum nevet viselő intézményében, valamint a Peresznyén található Fogyatékkal élők otthonában. 2016-ban a Johanneumban először, míg Peresznyén már másodszorra adott egy rövid koncertet december 23-án az otthon lakóinak az evangélikus ifjúság pár tagjából, valamint néhány teológus hallgatóból álló csapat.

fotó: Tóth Kristóf

Az evangélikus ifisek és társaik missziójuknak tekintik azt, hogy elvigyék a zenét azokhoz, akiknek nincsen lehetőségük arra, hogy koncertekre járjanak. Ezzel szeretnének egy kis fényt vinni ezeknek az embereknek az életébe. Több hangszeren is játszó zenész volt a csapatban, a Közel – amely az Evangélikus Hittudományi Egyetem zenekara – zenekarból gitáron Szidoly Roland és klarinéton Wölfel Mihály, míg a szombathelyiek közül Kovács Boglárka fuvolán, Rác Fanni hegedűn, Gregersen-Labossa Mátyás pedig trombitán játszott. A dalok szövegét pedig Gregersen-Labossa Júlia, Gregersen-Labossa Flóra és Tiborcz Dániel énekelte. A dalok között a könnyedebb hangvételű, ifjúsági dalok mellett egyházi énekek is szerepeltek, ám ezek is feldolgozásra kerültek, a Közel zenekar segítségével.

“Mert sokkal jobb adni, mint kapni. Hisz amikor adunk, akkor egy kicsit kapunk is vissza, ennek az előadóművészet az egyik legszebb példája.”

Tóth Kristóf galériája: