A Savaria Irodalmi Műhely hetedik évada új vézérbi(r)kákkal, a régi lelkesedéssel indult október 25-én este a Spricc első emeletén, Szombathelyen. Huszonöten, új és állandó tagok, illetve egy darab nagy fekete eb egyre szélesebbre húzódó széktáborban először körvonalazta az eljövendőket Vincze Bence jelenlegi és jómagam(Stamler Lili) szintén jelenlegi szervezők, illetve alapító-elődeink vezényletével. A tervek a következők: világuralom.

Az eddigiekhez hasonlóan a Műhely fő irányvonala az irodalom tagjaink által produkált remekeinek közkézre adása, ezek Irodalmi Műhely néven lesznek meghirdetve a programnaptárunkban. Ezeket az esteket ti viszitek a hátatokon. Régi “mifélék” számára világos a program, vágyott új résztvevőink számítsanak szíves fogadtatásra, érkezzenek irománnyal vagy anélkül(inkább irománnyal). Lehetőség van a saját munkáitokat felolvasni, mással felolvastatni, ízekre szaggatni vagy csak végigsuhanni rajta. Igyekszünk fejleszteni kritikai módszereinket, de nem a régi barátságok elhagyásával, hanem azok felhasználásával, ha tehát kapsz egy episztolát azzal a kezdősorral, hogy „bocs, de ez szar volt”, ne vedd a lelkedre, csak autentikusak próbálunk lenni, hátha egyszer mi leszünk a vasi Nyugat. Amit már az első összeülésen megkezdtünk, az a műfaji feltérképezés, kezdve a spontán módon felmerült haikuval, tehát aki a következő IM-re érkezik, pillantson rá valamelyest a témára, sőt az is felmerült, hogy a két találkozó közti két hétben megpróbálunk haikut faragni, tehát a feladat adott. Olvass utána!

Szaporítjuk a Műhelyek számát a következő színes termékkel: ManuálMűhely. Ezeket az alprogramokat a munka köré szervezzük, létszám tekintetében alacsony küszöb a cél, valószínűleg minimális részvételi díjra is számíthattok, noha nem meglepetésként és talán érthetően, ugyanis a manuális vagy legalábbis interaktív feladatok komoly technikai felkészültséget fognak igényelni szervezői részről(is). A félév/év menüje többek között a következőkből fog építkezni: fotó-asszociációk, assemblage-műhely, filmszínház, drámapedagógia, stencilezés, kísérleti műhely, mágnes-dada, remélhetőleg ritmusestünk is lesz a számos zenészünk hathatós támogatásával. A programnaptárban nyomon kövezhetitek majd a soron következő találkozót, a meghívott/kinevezett témavezetőt és az aznapi programot/technikát. Ezek nem a hagyományos értelemben vett kézügyességet igénylik majd, inkább az a kérdés; akarsz-e játszani? Költői kifejezőeszközöket fogunk más művészeti ágak módszereivel fejleszteni. Az is megeshet, hogy annyira összhangban vagy egy képi ábrázolóval, hogy amit te szövegezel, azt ő képiesíti majd meg.

Lesz lehetőség kutatni olyan témákat, amelyek aztán beszélgetés-alapot nyújthatnak a közös elmélkedéshez és az este csendesebb szakaszaihoz: bármi, ami téged érdekel és minket is érdekelhet. Nem kell tehát behatárolt költőnek/írónak lenni a köztünkléthez.

Várunk: embereket, fiatalokat és idősebbeket, kezdve a középiskolák felsőbb osztályaitól (nem vagyunk korhatárosak), annál is inkább, hogy a közeljövőben tervezünk középiskolásokra fókuszáló ’ami az órán nem jön elő’ tematikájú esteket, hiszen sokan közülünk irodalomtanárok-növendékek és a kölcsönös tanulás igazán nem áll messze a csapattól. Ha úgy érzed, soha nem fogtok eljutni a kortárs irodalomig, de keresed a kapcsolatot az efféle témákkal/emberekkel, vagy csak van valami, ami foglalkoztat, és szívesen beszélnél róla, helyedre akadtál.

Idősebbeket is várunk, olyanokat, akikben mindig volt valami, vagy talán az asztalfiókban, és megosztanák a papírtartalmat velünk, vagy csak hallgatnák érő gondolatainkat félhomályban. Várunk továbbá egészen meglepő alakokat is, illetve olyanokat (szól ez a jelenlegi tagjainkhoz is), akik úgy érzik, elvinnének egy-egy műhelyt témavezetőként, felkészülnének valamiből, amivel foglalkozhatunk, nem mint önálló monológ-est, hanem mint játékvezető egy borzasztóan izgalmas projektben. Ezügyben minket, szervezőket keress!

Végül: igazán nem számít, tanultál-e irodalmat. Nézd át a programot, keress magadnak való hívószót vagy egy szimpatikus alakot és ugorj be. Hozz magaddal verset, novellát, esszét, egysorost, dalszövegedet, gitárodat, más művészeti ágakban alkotott munkádat és mutatkozz be, vagy csak ülj le egy pohár borral és nézz szét. Az is elég, ha a szerda estének adsz egy esélyt magához térni.

Felmerült a műfordítás gondolata az idei első találkozón Barták Balázs javaslatára: új volna, ezügyben érdeklődő nyelvszakosok jelentkezését várjuk új és régi tagok részéről is, de egyáltalán azzal kapcsolatban is, hogy mihez lenne kedvük az idegen nyelv és az irodalom vadházasságával. Sokan vagyunk, ami sok segítséget jelent és publikációs lehetőséget.

Az évad végét egy hangos Nagyműhellyel zárjuk majd, a tervek szerint december-januárra kitolva a szemeszterzárást, ahol a szezon legjobbjait újra/először szélesebb közönség és meghívott vendégek előtt is bemutathatjuk. Addig is: gatyát felkötni.

A galéria

A kiemelt kép Lutor Katalin fotója