A föld talán leghíresebb drámaírója, költője és színésze, aki nélkül nem is létezne a mai angol nyelv, William Shakespeare ma, április 23-án ünnepelné a 452. születésnapját. Ezen nap alkalmából ismerjük meg a világirodalom egyik, ha nem a legmeghatározóbb alakját és az ő maga kis rejtélyes világát:
A szerző, akinek munkáit szinte minden ma élő nyelvre lefordították. Britannia szülötte, aki megközelítőleg 3000 új szót honosított meg az angol nyelvben, ezzel szebbé, választékosabbá, modernebbé téve azt. Az „avoni hattyú”, akinek műveiből- a Biblia után- a legtöbbet idéznek világszerte (a leggyakrabban használt angol nyelvű idézetek 10%-át csak ennek a szerzőnek sorai teszik ki!). Egy költő, aki kétszer nagyobb szókinccsel rendelkezett kortársainál. Egy drámaíró, aki maga is tehetséges színész volt. Egy alkotó, akinek karakterei után nevezték el az Uránusz holdjait (bizony, a bolygónak van Titánia, Oberon, Puck, Miranda, és Ariel nevű holdja is). Egy zseni, akire Petőfi Sándor úgy hivatkozott, hogy ’egymaga fele a teremtésnek.’
Kapizsgálod már, kedves olvasó? Csodaszép szerelmes szonettek, az angol színjátszás felvirágoztatása, tragédiák, komédiák, sokrétűség, szenvedély, egyfajta különcség, újító szellem, legendák, misztika, titokzatosság kapcsolódik nevéhez, és egy olyan kivételes világirodalmi örökség, amelynek párja azóta sem akad. Valaki, akinek darabjait a világ színházaiban egyfolytában játsszák, köteteit napról napra kézbe veszi egy emlékezetes irodalmi élményre vágyó olvasó: ez bizony mind William Shakespeare.
A művész a napokban, április 23.-án ünnepelné 452. születésnapját, illetve –rejtélyességét növelve- ezen a napon is hunyt el 400 éve, 1616-ban, legalábbis a korban elterjedt Juliánus-naptárhoz igazodva, ugyanis az általunk használt Gergely-naptár szerint halála május 3.-ra datálható.
Ez is érzékletesen mutatja, hogy a kutatók és irodalomtörténészek mennyire sötétben tapogatóznak a költőgéniusz életével kapcsolatban, egyszerűen a fennmaradt hiteles adatok hiánya miatt. Semmit nem tudunk gyerekkoráról, iskoláiról, 18 éves korában a nála 8 évvel idősebb Anne Hathaway-jel megkötött házassága utáni időszakról, de akadnak életének olyan évei is, amikor egyszerűen ’mintha lesétált volna a planétáról’, a kutatók ’elveszett éveknek’ nevezik életének azt a periódusát, amikor még akkori állandó tartózkodási helye sem visszakövethető.
És ez még nem minden. Évről évre feléled az az irodalmi körökben nagyon is tipikus vita, miszerint William Shakespeare valóban létező ember volt-e, ha esetleg igen, akkor ez volt-e a neve, de még szerzői hitelességét is kétségbe vonják. Számos ezeket a tételeket igazoló spekuláció, mendemonda született (Francis Bacon és Christopher Marlowe neve is felmerült az ’igazi Shakespeare’ keresése közben), de az akadémikusok nem kapcsolnak hozzájuk igazságtartalmat. De maga a költőóriás sem könnyítette meg a ma embere dolgát: nevét ugyanis rengetegféleképpen szignózta,
(például így: „William Shakespe”,
így:“William Shakespere”,„Will Shakepe”,
vagy így: „William Shakspeare)
de úgy sosem, hogy „William Shakespeare”.
Nem ismerünk sokat a magánéletéből sem, de az biztos, hogy a nem mindennapi jelenség-Shakespeare- „civilként” sem, kapcsolatai terén sem volt hagyománykövető. Mondják ugyanis, hogy annak ellenére, hogy házas, három gyerek édesapja volt, nem vonta meg magától az élet kisebb-nagyobb örömeit. Családos ember léte sem szegte kedvét attól, hogy mindenféle (jóhírű és kevésbé jóhírú) nővel különböző kétes ügyekbe bonyolódjon. Számos viszonyt folytatott hölgyekkel, és talán nem csak hölgyekkel. Olyan elméletek merültek fel műveit, főleg szonettjeit elemezve, hogy Shakespeare talán vonzódott a férfiakhoz (is).
A XX. szonett egy részletére is „bizonyítékként tekintenek”, hivatkoznak az e tézist pártolók:
„Lánynak festette maga a Teremtés / Arcodat, vágyam
úr-úrnője! (…) De ha már nők gyönyörére teremtett /
Használják ők, s legyen enyém szerelmed.”
Így volt-e, vagy sem, azt már magunknak kell megítélnünk, Shakespeare összes titkát és kiadatlan művét magával vitte a sírba. 1616 májusában örök nyugalomra helyezték a stratfordi Holy Trinity templomban, ahol máig őrzik az író maradványait. És kultuszáról sem feledkeznek meg, születésnapján minden évben új lúdtollat helyeznek a költő szoborkezébe, ugyanis emlékmű áll a sírjánál, mely alkotás közben ábrázolja.
Műveiben az emberi élet egyes aspektusait, érzelmeket ábrázolt különös árnyaltsággal, vegyítve filozófiai gondolatokkal. Habár karakterei nem mind sajátok voltak (hiszen a korban az alkotóknak szokása volt átemelni egymás tollából dolgokat saját írásaikba, ki is alakultak különböző „embertípusok”, amelyeket aztán mindenki felhasznált), Shakespeare mégis megtöltötte őket valami „shakespeare-ivel”, élővé tette őket. Rendkívül jól ismerte az emberi viselkedést, műveiben ezeket vizsgálgatta, elemezte, és bemutatta nekünk, hogy egyik embertípus hogyan hat a másikra egy-egy élethelyzetben, be kell valljuk, boncolgatásai még mindig megállják helyüket, az emberi természet évszázadokkal ezelőtt is hasonlóan működött.
Shakespeare teste 400 éve kőkoporsóban fekszik, azonban szellemi öröksége és alakjai a mai napig köztünk járnak. Életbevágóan fontos dolgokat feláldozni kész hősszerelmesek, bosszúvágy hajtotta lelkek, makrancos hölgyek, lóvá tett lovagok, elzüllött hősök, élvhajhászok, habozó Hamletek, féltékeny Othellók, hataloméhes Macbethek, naiv Lear-ek között élünk, csupán egy kicsit shakespeare-i szemmel kell tekintenünk a világra. Egyszer talán kipróbálhatnád, kedves olvasó!
