„Fulladjon meg Ady Endre lehetőleg máma még” – Avagy who the f… is Szabolcska Mihály?

Iváncsics Gergő 2017. okt. 3. 0 5

Azt hiszem tíz százalékon belül maradna a helyes válaszok száma, ha feltenném a címben szereplő kérdést – a Smokie után szabadon – kortársaimnak, a mai huszonéveseknek. Bár lehet, hogy közülünk sokan már azt sem tudjuk, hogy who the f… is  Alice és a Smokie, de ezt legalább gyorsan meg lehet keresni Youtube-on.

Szabolcska Mihály egyike annak a számtalan, kevésbé tehetséges alaknak a világirodalomban, akinek a neve egy kiemelkedő egyéniségnek köszönhetően maradt fenn valamilyen formában. Szabolcska elsősorban Ady Endrének, na meg  Karinthy Frigyesnek köszönheti, hogy ma róla olvashattok…

A magyar (köz)gondolkodás az iskolai alaptanulmányok alapján az irodalmi Pantheonba bekerült legnagyobbak egyikeként tekint Ady Endrére. Pedig talán pont Ady a legellentmondásosabb és legnyughatatlanabb költői karakterünk, aki életében még nem rendelkezett ennyire egységes megítéléssel.

Ady 1899-ben költözött Nagyváradra, közvetlenül debreceni diákévei után, ahol sohasem érezte igazán otthon magát. Itt egy kulturálisan jóval sokszínűbb nagyváros  fogadta. Először a konzervatív Szabadságban lett cikkíró, majd liberális nézetei miatt a Nagyváradi Naplóhoz igazolt. – Még első verseskötete és Lédával való ismeretsége előtt jelentette meg kritikus hangú cikkét, az „elzárkózó és ott dőzsölő” váradi kanonokról, aminek egy évekig húzódó polgári per és három napos fogházbüntetés lett az eredménye.  Darázsfészekbe nyúlt; ettől a ponttól datálható az egyházakkal és a konzervatív polgári körökkel való rossz kapcsolata.

Mindemellett a pernek fontos szerepe lett a lokális ismertség  megszerzésében, Ady néhány év alatt az urbánusok és haladók helyi élharcosává vált, aki ellen kénytelen volt ellenpéldát állítani a szemben elhelyezkedő konzervatív-népi szárny. A választás azonban nem az erre leginkább alkalmas – az akkori kormánypárt (Szabadelvű Párt) holdudvarába tartozó – művészekre,  hanem egy tiszántúli református lelkészre, Szabolcska Mihályra esett. Szabolcska a konzervatív magyar szellemiség jegyében tevékenykedett, (és – sajnos – alkotott) az idő múlásáról nem akart és nem is tudott volna tudomást venni.

Szabolcska 1861-ben Tiszakürtön született, iskoláit különböző alföldi városokban végezte el, majd Debrecenben hallgatott teológiát. Nyugati tanulóévei alatt Genfet, és Adyhoz hasonlóan Párizst is megjárta, rá azonban nem volt hatással a francia szabadgondolkodás, neki ott és akkor  is a magyar falusi élet idealizált képe járhatott fejében. Móricz Zsigmond említ róla egy érdekes és humoros szóbeszédet:


Párisban volt csak érdekes esete: Egy fazék töltött káposztát küldtek neki Debrecenből s a párisi rendőrség beidézte, hogy micsoda bombát kapott. Vasfazékban volt a káposzta, pléhfedővel, rácinezve. Ott kellett felbontani s rögtön hozzáfogott bicskával enni, hogy a rendőrségnek semmi kétsége ne legyen…


Egyszerű, végtelenül naiv verseit különböző budapesti lapokban jelentették meg, főállásban pedig református lelkészként tevékenykedett Temesváron.

Szabolcska Mihály

Írásaiban igazi szélmalomharcoshoz méltóan ostorozta, a „Sex, Drog, Rock’n Roll” eszményét már Woodstock előtt fél évszázaddal megvalósító, neki tényleg szélsőségesen deviáns Adyt. Szabolcska munkásságában semmi kivetnivaló nem lenne, sőt talán még egy  „101 magyar költő akit ismerned kell” típusú kötetbe is beférne, ha nem 1861-ben, hanem 50 évvel korábban született volna. A századelőre viszont, amikor ő élt és alkotott, már régen lecsengett a romantika fő áramlata, így őt is csak egy Petőfi epigonnak tartották a sok közül.

Nem is emlékeznénk rá, ha a Szabadelvű Párt lelkes helyi hívei nem állítják ideálként maguk elé, a magyar népi romantika jeles képviselőjének beállítva, Ady ellenpólusaként. Sajnos kettejüknél a Dávid-Góliát párhuzam több mint helytálló, hősünk nem tudta felvenni a harcot első számú szimbolistánkkal. Sajátos Ady paródiákat készített, amiket olvasva valószínűleg még a hasonlóan gondolkodók is a fejüket fogták. Ezek nem stílusparódiák, sokkal inkább személyeskedő versikék voltak.

Ady a sértegető versikéit megunva írta meg Üzenet Költőcske Mihálynak című szatíráját. Ez a mű, majd később Karinthy Frigyes Így irtok ti”-je kiválóan szemlélteti az író korlátait, túlcsorduló ingyom-bingyom romantikával íródott verseit.


Karinthy Frigyes – Egyszerűség 

Nem hivalgó, cifra páva 
Nem modern az én szivem. 
Egyszerűség lakik benne 
Mosolyogva szeliden. 

Egyszerű, de tiszta nóták 
Amiket én dalolok – 
Mert a szívem súgja őket, 
Nem is olyan nagy dolog. 

Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon, 
Mint a pintyőke madárka 
Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemen fekszik 
Azt dalolom, semmi mást: 
Legelő, kicsiny birkáktól 
Tanultam a versirást. 

Egyszerű és tiszta nóta, 
Gólyafészek, háztető – 
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető. 

A jó Isten egyszerűnek 
Alkotta az eszemet, 
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szerető szív, 
Messze égbolt, tiszta, kék – 
Fulladjon meg Ady Endre 
Lehetőleg máma még.

Karinthy Frigyes: Így írtok ti – SZABÓCSKA MIHÁ’

A kritika után már az addig Szabolcskát támogatók is valószínűleg térdüket csapkodva röhögtek, majd kivonultak a civis pap mögül, aki erről tudomást sem véve írogatott tovább 1930-ban bekövetkezett haláláig, kötetet kötetre halmozva.

Végezetül hadd idézem tőle egyik egyik önéletrajzi ihletettségű művét, ami a személyes “kedvencem” és rá Ady Endre válaszát:


Szabolcska Mihály: GAZDAGODUNK.

Gazdagodunk bizony, édes feleségem,
Már ezt tagadnunk sem lehet,
Szép selyemkötésű, finom papiroson
Firkálom most a verseket.

Hajdanában bizony ringy-rongy papirosra,
Olcsó irkákra csak ha telt,
Hanem a jó Isten fölvitte a dolgunk,
A hét szűk esztendőnk kitelt!

De tudja az Isten, mi ütött én hozzám,
A hálátlanság rút dolog –
Régi szegénységünk idejére sokszor
Én visszavágyón gondolok!

Szebb volt az a nóta, amit akkor írtam,
Szerelmesen, gondtalanul
Irkalapokra, s nagypazarul sokszor
Égszín szemedbe, szótlanul!…

Vigye el az ördög a selymes papirját,
Sohse legyünk mi gazdagok.
Adj nekem, anyjuk, a régi limlomunkból
Egy ócska irka-darabot!

Ady Endre: Üzenet Költőcske Mihálynak

Midőn orcáink ragyogni fájnak
S szégyeljük már önnön-sugarunk:
Jönnek a vén orcátlanok.
Ezt üzenem Költőcske Mihálynak.

Szegény, kicsi, megvadított ember,
Ott a petyhüdt, csúf Béga körül,
Milyen nagyon szomoru lény
Evvel a bús szívvel, félelemmel.

Hogy irigylem az ifju merőket,
A győzelem víg gyermekeit
Kiknek gáncsot ily ellen ád,
Fiaimat, az új verselőket.

Föl, föl, fiuk, hóditóan szállnak
A ti bátor, új dalaitok.
Ti már ne is üzenjetek
Szegény, öreg Költőcske Mihálynak.


 

Tags: Ady Endre, Harc, irodalom, Szabolcska Mihály, Szatírák, versek Categories: IRODALOM
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts