Egy csillag leesett az égről…-Nekrológ Esterházy Péterről

Sárközi Balázs 2016. aug. 3. 0 0

Meghalt az Esthajnalcsillag. A csillagok is meghalnak. Hirtelen, előjelek nélkül. De ha meghal egy csillag, az nekünk, embereknek, nem jelenti fényének kihunyását is: mi nem érzékeljük rögtön a hiányt, kell hozzá idő, hogy a halott égitest utolsó fénysugara elérjen hozzánk. Csak ezután marad a sötétség…

És az Esthajnalcsillag, az emberek útbaigazítója, a jövendölő, valójában nem is csillag: bolygó. Ahhoz, hogy meghaljon, kialudjon a fénye, a Napnak kell megszűnnie ragyogni. Az Esthajnalcsillag egy másik elnevezése, Az Úr Jézus Csillagja, aki vezérel az éjszakában, utat mutat a sötétségben – a fény felé visz. Esterházy Péter temetésén, a család ősi sírhelyén, az olykor latin nyelvű szentmise alatt, a vezérlőcsillagot búcsúztattuk el, helyeztük kriptába, úgy, hogy ragyogó, még ki nem hunyt fényét felfogni nem tudtuk.

Egy kicsi falu megtelik autókkal, egy apró templomkertet elözönlenek a búcsúzni vágyók, a vidéki templomot megtöltik a gyászolók. Egy temetés, egy végső búcsú, egy augusztusi hétköznap délelőttje, amely arról szól, hogy meghalt Esterházy Péter, de mégis azt mutatja, hogy él a magyar irodalom. Mert százak jöttek el, és él a remény, hogy nem csak a felhajtás kedvéért, hanem valódi irodalomszeretetből. A százak, akik eljöttek a magyar kortárs legnagyobbjának mauzóleumához, érzik a nyári fény forró erejét, fizikailag tapasztalják a ragyogást. Az augusztusi délelőtt a szabadban biztosít minket arról, hogy a fény nem hunyt ki.

Azt hiszem, hogy az egész temetés olyan esterházyul sikerült. A mise, a főapáti vezénylés, a fel-felcsendülő latin passzusok, a szertartást megelőző szaxofon játék – intellektuálisan arisztokratikus. Ugyanakkor a kis templomharang misére hívó szavára egy gólya telepszik a Szent Kereszt felmagasztalása templom keresztjére és ki is tart majdnem a temetés végéig. Az első latin szavakat egy a falu felett áthaladó repülőgép, a beszűrődő modern világ zaja nyomja el és mindenki az égre emeli tekintetét. És a Miatyánk éneklése közben a mikrofonba köhögő, krákogó, szipogó hangok hallatszanak be.

Azt hiszem, hogy az egész helyszín jellemző a kortárs magyar irodalmat leginkább képviselő Esterházyra, vele együtt a magyar kortársra is. A kicsi, eldugott, vidéki templom, amely mellőzött, nincs a köztudatban, pedig egy magyar nemesi család mauzóleuma. Egy falu, amelyről a hírt adó fórumoknak kötelező megjegyeznie zárójelben, hogy „Veszprém megye”, de az eseményre megtelik emberekkel. A temetés külsőségeit koordináló rendőri személyzet, amely minden egyes faluba érkező embertől megkérdezi, hogy „ maga családtag? – nem? Akkor haladjon tovább!”, de azért jelenlétével azt is mutatja, hogy nem akármilyen temetés zajlik itt. Az útszéli kocsma, amely most a presszóvá avanzsál, és felveszi kínálatába a kávét is. Sok külsőség, de még több belső érték.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Azt hiszem nagyon nehéz Esterházyról írni, még akkor is, ha nem a legújabb zseniálisan újszerű, és emiatt nehezen értelmezhető alkotása, hanem a temetése a téma. Nem csak azért, mert egy olyan „nagyember” volt, akit sokan csak azért szerettek – jöttek el Gannára – mert ismert, híres volt, és nem biztos, hogy azért mert nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy a magyar szépirodalomban élő alakokról kell beszélnünk. Nem csak azért, mert zavarba kell jönnünk egy élő nemes arisztokrata, egy a történelemkönyveink lapjairól ismert név láttára és életére tekintve. Nem csak azért, mert, ahogy Várszegi Asztrik főapát fogalmazott „újjáteremtett szavakban tudta elmondani a teremtés kimeríthetetlen valóságát és tragédiáját, gyönyörűségét és ellentmondásosságát.” És nem is biztosan azért, mert ma igazán furcsa, ha egy intellektuális gondolkodó ennyire mélyen, értően és meggyőződéssel vallásos. Hanem talán azért, mert Esterházy Péterről csak az ő általa „újjáteremtett szavakban” lehetne igazán igaz mondatokat kreálni, méltató szavakat írni. Azt hiszem, hogy lehetetlen Esterházyról írni, mert az ő szövegvilágát, „briliáns irodalmát, amely a nyelv megdicsőülése is” rajta kívül, ma még senki nem érti igazán. Esterházy Péter, az Esthajnalcsillag meghalt, de fénye ragyog, és ahhoz, hogy beszélni és írni tudjunk róla, az író barátjának szavaival fogalmazva, „Örökségét meg kell ismernünk, fel kell fedeznünk és élnünk is kell belőle.” Ehhez azonban az kell, hogy engedjék a meghalt csillag ki nem aludt fényét kitörni a mauzóleumtemplomból, a kis faluból, a kortársszeretők maroknyi csoportjából.

A templom méretei miatt a tömeg nagy része, a nem családtagok és híresek, a csupán irodalomszeretők, Esterházy-tisztelők kiszorultak a templom előkertjébe, oldalkertjébe. Onnan, a tűző nap fényéből tekinthettek fel a templom lépcsőjére és bejáratára, Esterházy búcsúztatásának valódi színhelyére. A mise frázisai, Dés László szaxofonszólójának hangjai meditálva, hangosítókon keresztül juthattak el hozzájuk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

De a hangfalak, a templomban elhelyezett mikrofonok recsegtek és kihagytak, a búcsúztató szavak egyes részei elvesztek. Bent, a templomban a híresek és közeliek értik, de „a vér, a lélek és a szellem arisztokratájának” szavai akkor fedezhetőek fel, akkor élhetők meg, akkor jelentenek valódi örökséget, ha azokat közvetítjük, elérhetővé tesszük nem csak a szakértő réteg és intellektuel értelmiség számára, hanem azoknak is, akik recsegve-ropogva, a még világító fényben aszalódva, csak a templomkert sarkából tisztelegve vannak jelen a kortárs irodalmat jól szimbolizáló eseményen. „Én nem félek. Isten nem azért van, mondta a nagymama, hogy könnyítsen a halálon. Hanem hogy legyen értelme. És akkor van értelme, ha az ő halálának van értelme.”

Meghalt az Esthajnalcsillag, meghalt Esterházy Péter. Gannai temetésén, a Szent Kereszt felmagasztalásának templomában, délelőtt tizenegykor megkondult a gyászharang. Gyenge kis hangja volt és rövid ideig szólt. Aki oda figyelt, az azonban hallotta, hogy a kis harang szerkezete sokáig, hosszan nyikorgott még, – nem, nem sírt, nem nyöszörgött; jelt adott. Ha nem is kongatott, sokáig hallatta a hangját, és halkulása egyre megértőbb, megszokottabb lett.

Meghalt az Esthajnalcsillag, fénye azonban nem hunyt ki, még nem ért el hozzánk utolsó lobbanásának lángja. A csillagászok megkülönböztetik a relatív és az abszolút fényességet, és ezek alapján fényrendekbe sorolják az égi objektumokat. A fizikai Esthajnalcsillagnak nincs saját fénye, a mi halott Esthajnalcsillagunknak viszonyt van, abszolút magnitúdója nagyobb, mint a látszólagos, és az elsőszámú fényrendbe tartozik.

Sárközi Balázs - Újságíró

Categories: IRODALOM
share TWEET PIN IT SHARE