Az Ektomorf idén februárban jelentette meg új albumát “Fury” néven, amit egy március elejétől induló egy hónapos turnéval ünnepel(t) meg szerte Európában. Kedd este a szombathelyi Végállomás Klubban léptek fel, ahova egyenesen Münchenből érkeztek.  Legközelebb március 29-én Békéscsabán érhetjük majd utol őket. 

Az Ektomorf hosszú múlttal bír, ugyanis 1994-ben Mezőkovácsházán, Farkas Zoltán “Zoli” és testvére alapította meg a bandát. A thrash-metált játszó zenekar 17 évvel ezelőtt lépett fel utoljára a Végállomás Klubban, és 22 éve nyerték meg a szombathelyi LMS tehetségkutató versenyt, melynek révén felvehették első albumukat Hangok címmel.

A tegnapi koránt sem volt egy hétköznapi este, ugyanis a főzenekaron kívül még négy banda váltotta egymás:

A Pennhurst nevezetű nu-metált játszó budapesti banda nyitotta az estét, akik korábban a Tankcsapda előtt léphettek fel a Papp Lálszó Budapest Sportarénában. Őket a Dead Horse Trauma (USA) követte, akik 2006-ban alakultak. A banda tagjai: Eric Davidson, Seth Peters, Jayson Kempf, Brian Carter és Garrett Dewald. A srácok rendkívül kedvesek voltak, és pár magyar szót is megtanultak (pl.: köszönöm), cserébe mi, a közönség bemagoltunk pár refrént tőlük.

A harmadik banda, a 2014-ben, Németországban alakult Chakora volt, akik groove metáltban utaznak. Első albumuk tavaly augusztusban jelent meg. Felejthetetlen hangzásukat Jacko (dobok), Fabse (gitár), Chris (gitár, ének) és Nike (gitár,ének) hozta. Végül pedig a svájci Invisible Mirror (Svájc) léphetett vendégként a Végállomás színpadára.


Herczeg Orsolya galériája