Karácsony – Sárközi Balázs írása

f21.hu 2017. dec. 28. 0 3

Azt mondják, hogy a mi karácsony szavunk a nyelvhatárainkat nyaldosó szláv tenger kiöntésének köszönheti hangzását, és a lépő, átlépő jelentésű szóból származik.


Bevallom őszintén, van egy elhagyhatatlan karácsonyi rituálém vagy már 8-9 éves korom óta: szenteste, mikor már mindenki elaludt (ilyenkor már-már alig bírom nyitva tartani a szemeimet) mindig kiosonok a szobámból és leülök a fényben úszó karácsonyfa elé – legyek ilyenkor bárhol, bárkinél – gondolkodni. Nagyszerű érzés és roppant egyszerű. Szépen, lassan végiggondolom az évemet a lehető legrészletesebb módon és megpróbálok szabad-gondolkodásban végigsétálni rajta. Tehát nem szabom meg a gondolataimat, amerre vezetnek, arra megyek és figyelek rájuk. Sokszor firkálok, jegyzetelek, ha nagyon érdekes gondolatmenethez érek. Külső szemnek ez biztosan irtó furcsa látvány lehet, de szerencsére még soha senki nem látott meg közben. Viszont elképesztően pihentető, már ha végig tudok érni a gondolataim során és nyugodtan tudok utána ágyba bújni. Soha nem gondolkodtam ezen, és nem is beszéltem róla másnak egészen a minapig, mikor is Balázs barátom alábbiakban olvasható Karácsony című elmélkedő írását el nem olvastam. Elsőre nehéz olvasmánynak bizonyult. Nehezen rázódtam bele, de mire a végére értem megértettem azt ami történt velem akkor, szenteste, az éjszaka közepén. Minden változik és ebből a karácsony sem kihagyható, sajnos itt nem tudok közhelyeket elkerülni; ez tényleg az érintkezés, az érzelmek ünnepe, amit mindig, minden korban máshogy élünk meg. A mai világban nagyon elkallódtak ezek az értékrendek, hogy mi nőttünk fel, vagy pusztán minden más lett mint gyermekként, azt nem tudom szubjektivitás nélkül megválaszolni, de az elmélkedő mechanizmust, amit ajánlanék mindenkinek ilyenkor, ennek a csodás ünnepnek a varázsában nagyon jól visszaadja Balázs írása, hiszen ez már nem a sorkapcsolásos égők kora, ez már a ledek harca, de végső soron ugyanúgy élhető is lehet. Köszönöm neki az élményt, és kellemes olvasást kívánok mindenkinek! 

– Vincze Bence ajánlása 


Néhány deciliter pálinka, bor, pár hét koránkelés, pár hónap vért izzadó önmegvalósítás és aztán a végesség végtelenségének bizonytalansága vagy ilyesmi, vagy az elmondhatatlanság bizonyossága rá tud ülni az évek alatt, küzdésnek érzett előrehaladással kialakított felépítettségre. Az addig biztosnak, értékesnek, a mindenség egyetlen lehetségességének tetszett. Utána sziluett. Vigasz volna, ha tudnád, hogy ez a másik felépítettségben is, mint észrevétlen generált pszichémechanizmus, a fugák kihullását jelentette? Nem hát. Ezekben az új karácsonyi ledes égősorokban már nem szakad meg a fényesség, ha egy led kiég. Mitől válik egy okostelefon érintőképernyője az ököl alsó, laposabb, kemény dudoroktól mentes részével feloldandó felületté? És ha az csak felület, mintha a gépezet cukormáza, akkor mikor érzéketlenné válik, feloldhatatlanná, miért lesz az egész okosmechanizmus használhatatlanná? Nem is tudhatod, ha nem vagy jártas a mechanizmus bensőjében is, hogy tényleg nem tudod használni. És eldobnád.

Minden bizonytalan fáj. A testi fájdalmat fizikálisnak hívják, pedig a magátmérő, meg az elektrosztatikus energia olyan száraz. Még az energiamegmaradás kémiája, a mibenlét erejének soha meg nem szűnése, csak átalakulása is érzékibb.  Erő meg ellenerő, erőbehatás. A fizika következménye a fájdalom. A kémiáé meg az érzés? Az érvelés eljuttatta nyugvópontjára azt a polémiát, amely egynémely esetben megkérdőjelezte, hogy egy-egy ember között kémiai kötés létezik? Nem hát.

Észrevehető, hogy olyan szavakat használunk, amelyek jelentéséről nem is tudtuk, hogy ismerjük. Aztán mikor használtuk, odaillő volt, akkor sem tudjuk elmondani bizonyosan, hogy mit jelent. Lehet, hogy hallottuk valahol, de ha akkor éreztük volna a pontos lényegét, másszor nem hatott volna ilyen egyedülálló élménynek a használatuk. Akkor a helyzet különlegességének következménye elindított egy olyan teremtőfolyamatot valahol ott, ahol a kifejezések, az extrovertációk megszületnek, amely az önmegvalósításunkba szült egy a létező világ darabját jelentő, de ott újként megszülető szót? És még jó ha a helyzet különlegessége indítja meg a szülést. Mert ha szóteremtés, akkor az beszéd. És a beszédhelyzet az beszélgetőpartnerrel is jár. És ha nem is az az igen-igen különleges helyzet, hanem a beszédhelyzet – hogynemondják az okosok, hogy aktus – elemi részecskéje, a beszédpartner a világ darabjainak újrateremtésének az elindítója? És ha teremtés, akkor – már az egyházak is elfogadják – akkor elemek meg, energiák születése, mindenféle kémiai folyamat.

Ha aztán mégsem működik az az ököllel felnyitható érintőképernyő, kénytelen a mechanizmus bensőjéhez nemértő is hozzányúlni? Akkor is ha csak az a felszín nem működik? Honnan tudhatnád, hogy mondjuk nem csak az érintkezésben van zavar? Nem nyúl hozzá. Nem ért hozzá. Nem ismeri. Nem látja át. Nem érti. Csak érzékeli, hogy az, hogyha oda kell csapni, még ha nem is a bütykökkel, az egy zavar. Még mindig oda biggyesztheti, hogy felszíni. Hozzányúl. Belebütyköl. És elrontja azt, amelynek csak az a felső, a bekapcsolást, feloldást biztosító burka volt bizonytalan funkcionáló. Belebütyköl a belsejébe, vigyázatlanul jót változtat, visszailleszti az érintéssel a működést megvalósító felszínt. Lezárja.

Lényeg. Lény, valami, amit nem tudunk pontosan definiálni? Valami, ami létezik, érzékeljük valahogy, de aztán nem is találunk rá más kifejezést – lény. Amikor előbújik a mondjuk éppen olvadozó, fellágyuló talajból egy virág, ha az karácsony napján is történik, az jó. Születés. Szép. Fakadás. Új jelenés. Nem hiszem, hogy egy ilyen jelenés leírható, körvonalazható volna ártalmasként. Még ha hozzáteszed is, hogy a globális felmelegedés miatt van, és a decemberi roráték idejében meg sem történhetett volna. Ártalom, ártalmas. Mondjuk, hogy az ártalom következménye az ünnepi zöldfakadás, de nem bánt senkit. Lényeg. Létezik olyan jelenés, amely nem kémiai kölcsönhatások, egymásérintések folyománya? Vannak olyan nem realizálható, nem materializálódó világraszületések, amelyek nem kémiai összefonódásokból sarjadnak elő, van bennük egy jó adag energiamegmaradás, de egyoldalúságként, olyan fizikumként, amelyben csak erő van, de nincs ellenhatás, olyan anyagként, amely nem alakul át, csak eltűnik, valami ártalomként, amely bizonytalansága determináltságában, pusztító lehetőségeinek sosem behatárolható végkifejleteiben, áttöri a felszínt, de ártalmas jelenség? Lehetséges.

Azért van, hogy rosszul készül az okostelefon, mert mindig fennáll a lehetősége, hogy egy alkotó vajúdva világrahozza a világ meglévő elemeinek újrateremtésével, ahogy nekünk az a szó is eszünkbe jut néha, amit nem ismerünk. Szóval ez a nagy alkotó megalkotja a meglévő jobb mását, jelenséggé realizálja az egymásérintéseket, a kölcsönfonódásokat, az meg egynéhány fennálló determináns, és járulékos kémiai következmény deformációs mechanizmusa ártalomfolyományaként gyilkos érintőképernyővé válik.

A borítókép Kovács Andrea fotója.

Tags: 5perc, karácsony, ünnep Categories: 5PERC
Related Posts