Gyermek szemmel, felnőtt realitással – A napköziről interdiszciplináris kontextusban

Sárközi Balázs 2018. jan. 10. 0 1

Mélylélektan alkalmazása.  – Olvastam, hogy a családok tagjai a gondjaikat a mélylélektanászok segítségével tudják megoldani. Furcsa, a lélek nem mélyen van eleve? S miféle válaszokat tud adni a lélektan, a sima, ha van mély is. Az ember azt hinné, hogy a lélektan az tudomány, vagyis magaskultúra. Akkor a pszicholodzsi az mélykultúra. A mélyfúrást csak nagy fúrótornyokkal tudják végrehajtani, és azok, akár a tengeren vannak, akár az arab sivatagban, elég magasak. De az igaz, hogy mindegyik a felszínen van, a föld, meg a tenger felszínén. Csak mélyre döfnek; biztos a családterapeuták is ilyen mélyet döfnek a pácienseikbe, azért mély a lélektanuk.

Persze a lélek nem is mérhető, szóval mélysége sem hiszem, hogy volna, és hát a lélek, akárhogy is tekingetjük, inkább a vallás, mint a tudomány terepe, és morbid elképzelni, hogy akkor a léleknek milyen a tudománya. Akkor nézzük a vallástudomány felől? – pedig azt hiszem az is azt mondja, hogy a vallást és a természettudományokat külön kell szedni. És az, aki egy vallásos regényt, vagy verset elemez, irodalomtudományi szemszögből, fi-lo-ló-giával, az tudós, esetleg mélylélektantanulmányozó?

A jó anyák pszichológusok, vagyis mélylélekbúvárok a rosszak meg csak felszíni kaparászók? Az apák nem foglalkoznak a lélekkel, akkor már inkább a testtel, de nem testnevelő mind.

… egy kisfiú ír. Egy teremben meleg van, sok egykorú gyerek, meg van engedve, hogy a tanító megkérdezése nélkül igyanak. Mindenki ír, és az a kisfiú szenved, rózsaszín belű, zöld, hajlítható borítású ceruzája van, a tetején fém foglalatban radír, a foglalat összerágva, a gumi összenyomva egyenletesen. Nem túl hegyes. Nyitva az ablaktáblák, három van, egy utca kezdeményeire néz, hallatszik sok markoló meg két úthenger zöreje. Az a baj, hogy a fiú lerágta a jobb keze mutatóujján a körmét. Mindig lerágja. Most olyan meleg van, hogy ihatnak engedély nélkül, és a ceruza is tompa, meg írni kell sokat. Csíp az ujja. Vagy a körme. Szép hosszú padsorokban ülnek, többen egymás mellett, kevesebben egymás mögött, sorakoznak a teás műanyagüvegek (csirkemellből sonka, műanyagból meg üveg) lehet, hogy küszködik a többi is, nem látni.

A kép csak illusztráció (forrás: Felvidék.ma)

A tanító egy férfi, az nem ír. Néz ki, néz az írásokra. Iszik. A kisfiú odanyomja, hogy látszódjon, mert nem csak az ujjakörme csíp, de a rágás miatt a ceruzáról, vagy a meleg miatt a kezéről, de akárhogy is nyomja rá, meg tompa is, maszatos lesz, olyan halvány az írása. Ne kelljen otthon újraírni. Újraírni az újraírást. A szöveget délelőtt írták le, miután elolvasták az olvasókönyvben. Olvasni sokkal könnyebb, nem baj, ha izzad a keze és rágni se tud közben. Azután leírták a füzetbe, pedig egy bácsi már leírta egyszer, aztán beleírták az olvasókönyvbe is. A tanítóbácsi megnézte, bejelölte a hibákat. Lenn voltak az udvaron, fociztak, olyan poros volt most a pálya is, meg mellette a két nagy jegenye közötti kitaposott másodpálya is. A pályán a nagyok voltak. Kezet kellett mosni, de az ingről, meg a könyöktől kezdődő részről nem jött le a por. Megint leírják a füzetbe, újraírják az olvasókönyvbe újraírt, füzetbe újraírtakat.

Ha a nyál a ceruzáról, a verejték a kézfejről – esetleg a megengedett ivás miatt ki-kicsöppent tea(?) – elhalványítja a tompa betűket, mi lesz, hogyha a könyöktől felfelé is izzadni kezd, és rámaszatolódik a papírra? Újra kell írni otthon? Nyomja inkább a tompa ceruzákat, mert van több is neki, de hát mind tompa már, délután van, hátha nem lesz halvány. A kisfiú nem gondolkodik rajta, hogy most ők írók-e, mert hát azok is szövegeket csinálnak, bár lehet, hogy azok nem nyolc órában, nyolctól négyig, és a tanító se képzeleg ilyenekről: megengedte, hogy igyanak. Íródeáknak nem lehet hívni őket. Ennek több oka is van. Ki mondja már azt, hogy deák különben is? Az író diák meg már külön írandó. És innen úgy is látszik, hogy nem latinul írnak. A tanító sem tud latinul. Arra se gondol a tanítóbácsi, hogy ez reprodukciós vagy félreprodukciós íráskészség-fejlesztő, kulcskompetencia-alkotó ceruzavég-rágás-e, vagy fontosabb, hogy megengedte az engedély megtagadását. Pisilni nem lehet kimenni kérdés nélkül.

A kép csak illusztráció (forrás: Femina)

A napköziben, amelyet nem tudni miért így hívnak a nap végén, délutánba nyúlóan, a félig már kiürült iskolában – a nagyok elmehetnek – zajló reprodukciós feladatvégzést jelölve, már nincs csöngetés. A fiú nem író kezén van óra, vastag műanyag szíjas, digitális, az a keze mégjobban izzad, lehet, hogy az halványítja az írást, ahogy leszorítja vele a füzetet. Süt be a nap. Ezerkilencszázkilencvennyolcban még erősebben és narancssárgábban süthetett. Egyik gyerek sincs kész a másolás másolásával. Nem látni, hogy a tanító pontosan mit csinál, de most ő tanít. Komoly engedményeket tett az írás kulcskompetenciának sőt, az alkalmazásának végletekig történő fejlesztésére. Zümmög az úthenger, zakatol a markolótraktor, elment a három óra tizenötös hármas busz, az visz hazafelé. A másodikon lehet a terem, valami sarokban, szabálytalan négyzetes alakú.

A tanári asztal – ez tanítói asztal tulajdonképpen(?) – van a legközelebb az ablakhoz, közvetlen mellette. A többi egy osztályméterrel beljebb, így a tanítóbácsi nem csak az első ablakon tud nézni, de fel tud állni a tanítói asztaltól és végigmenni a hosszú padsorok és az ablakok közötti kiparkettázott ösvényen, és nézni a többi ablakon is. Ki. A másodikon van, nem hallatszik fel az útépítő-szakemberek alkalmazott tudományi beszélgetése, pedig az élőnyelvi ismereteket adna a kisgyerekeknek. De nem látni, hogy a tanító ezt nézi-e az ablakon. Most mintha nem maszatolna annyira, érdemes rányomni. Lehet, hogy amiatt tisztább a lap, hogy hűvösebb van, vagy elfogyott a tea. Vagy azért, mert az órás keze a fejét támasztja már. Így a négyórai plity-plity a műanyagszíjas karórából egyébként is jobban észrevehető lesz. Nincs már a napköziben – a naputániban? – csengetés, de a négyórai plity-plity jelez. Legpontosabban az úthenger leröffenése, meg a traktorok csendje jelzi, hogy vége van a napközinek. Lehet menni haza. Enni. Inni, mert így nem volt jó inni, hogy bármikor lehetett. Cigizni – ezt a tanítóbácsi gondolja. Lehet menni haza, nem megmondani, hogy csúnya lett a füzet, és nem is lett kész – úgyse értenék, hogy tompa volt, meg csípett meg minden – és akkor nem kell újraírni a lemásolt újraírást.

Tags: 5perc, iskola, napközi, szubjektív Categories: 5PERC
share TWEET PIN IT SHARE
Related Posts