2016-ban történt, ha csak ennyit mondok (vagyis jelen esetben írok), kinek mi jut eszébe? Bizonyosan különböző események, ahány agy, annyi gondolat és emlék. Kinek valamelyik nagy sztár halála – Prince, David Bowie, Bud Spencer, Leonard Cohen; másnak a magyar labdarúgás sikere, hogy 44 év után újra Európa-bajnokságon játszhatott a válogatott; esetleg a szintén magyar szíveket melengető olimpiai sikerek, amikor sportolóink teljesítményét egy kicsit magunkénak éreztük és együtt érzékenyültünk el a Himnuszt hallgatva, nekem elsőként a sok szörnyűség, terrorakció és a velük járó értelmetlen halálok ugrottak be, csak azután az előzőek, de nézzük is meg mi történt a világban és kis hazánkban 2016-ban.

2016-ban a világ – 1.rész (Január-Június)

Július-december, az év második fele sűrűbbre sikerült események tekintetében, júliusi szörnyűségek után az olimpia oldja a feszültséget, októberben az ország szavazott, majd megszüntették a Népszabadságot…

Július

  • július 14. – Terrortámadás Nizzában a francia nemzeti ünnepen. A híres tengerparti sétányon az ünneplő tömegbe hajtott a 31 éves tunéziai származású férfi, 87-en haltak meg a támadás következtében. Már 2015-ben tervezni kezdte a támadást, többször járt a helyszínen, nem sokkal a terrorcselekmény előtt szerzett jogosítványt nehézgépjárműre.
  • július 14. – Esterházy Péter (1950-2016) Kossuth-díjas magyar író. A magyar posztmodern irodalom egyik legjelentősebb képviselője, írásaira jellemző az intertextualitás, szövegközpontúság a történettel szemben. Műveit számos nyelvre lefordították.

“Írónak lenni nem csupán tevékenység, hanem egy életmód is. Szigorú életmód, súlyos következményekkel.”  – Esterházy Péter

  • július 15. – Török katonák egy csoportja sikertelen puccskísérletet követett el a kormány ellen. (A katonaság átvette az uralmat több állami intézmény és egy televízión a TRT fölött. Lezárták a Boszporusz hídjait, a repülőtereket és katonai igazgatást, kijárási tilalmat vezettek be. Az államcsínykísérletet másnapra felszámolták.)
  • július 18. – Egy 17 éves afgán férfi Würzburgban baltával támad rá egy hongkongi házaspárra és két gyermekükre egy vonaton.
  • július 19. – Elhunyt Somló Tamás (1947-2016) magyar énekes, zenész (szaxofonos), az LGT, Omega, Kex, Non-Stop, egykori tagja. Zenebohócként körbeutazta a világot Luxor nevű csoportjával. 2016 szeptemberében a még élő LGT tagok bejelentették, hogy nélküle többet nem lép fel a zenekar.
  • július 22. – Egy iráni származású fiatalember Münchenben az Olympia bevásárlóközpontban lelő 9 embert, köztük egy magyart.
  • július 24. – A bajorországi Ansbach városban egy 27 éves szíriai menedékkérő öngyilkos pokolgépes merényletet követ el, mert nem kapta meg a menekültstátuszt.
  • július 26. – Két iszlamista fegyveres egy túszdráma során megöli Jacques Hamel 86 éves papot az észak-franciaországi Saint-Étienne-du-Rouvray templomában.

Augusztus

  • augusztus 5–21. – 2016. évi nyári olimpiai játékok, Rio de Janeiro. Magyarország az éremtáblázat 12. helyén végzett, 8 arany, 3 ezüst, 4 bronz.

          Aranyérmesek: Szász Emese női párbajtőr; Hosszú Katinka 400 méteres vegyesúszás, 100 méteres hátúszás, 200 méteres vegyesúszás; Szilágyi Áron – kardvívás; Kozák Danuta, Szabó Gabriella K2 500 m, Kozák Danuta – K1 500 m; Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina – K4 500  m.

            Ezüstérmesek: Imre Géza – párbajtőr; Hosszú Katinka – 200 méteres hátúszás; Cseh László – 100 méteres pillangóúszás.

            Bronzérmesek: Kenderesi Tamás – 200 méteres pillangóúszás; Kapás Boglárka – 800 méteres gyorsúszás; Márton Anita – súlylökés; Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter – férfi párbajtőrcsapat.

Szeptember

  • szeptember 4. – A katolikus egyház szentté avatja Teréz anyát.

Október

  • október 2. – A nem magyar állampolgárok az országba történő kötelező betelepítésével kapcsolatos népszavazás Magyarországon, melyen a részvételi arány 44%, az érvényes szavazatok aránya 41%, ez utóbbin belül a „nem” szavazatok aránya 98% lett. (Az urnákhoz járulók az „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” kérdésre válaszolhattak igennel vagy nemmel.)
  • október 8. – Felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a kiadó, a Mediaworks Hungary Zrt, arra hivatkozva, hogy a lap nem fenntartható gazdaságilag, a lap dolgozóit, újságíróit gyakorlatilag ellehetetlenítették, letiltották levelezésüket, nem mehettek be a szerkesztőségbe. Gyanússá teszi az egész folyamatot, hogy két ominózus cikk után történtek ezek az események: Rogán Antal és felesége helikopteres utazásáról (a Népszabadságnak először letagadta a helikopterezést, de amikor képeket (bizonyítékot) küldtek neki a lap munkatársai a landolásról, akkor elérhetetlenné vált)  és Matolcsy György lakásügyéről és “szerelmi életéről” (Magyarország egyik legdrágább, felsőkategóriás luxuslakásában él Matolcsy György jegybankelnök, illetve Matolcsy kedveséről, Vajda Zitáról, aki túl könnyen került jól fizető, magas pozíciójú állásba) írtak, pár nappal később pedig megszűnt a lap.

“Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.” – A Népszabadság bezúzása

November

  • november 7. – Elhunyt Leonard Cohen (1934-2016) kanadai költő, regényíró, énekes, dalszövegíró. Halála előtt alig három héttel jelent meg utolsó albuma, ami búcsú volt az élettől, megbékélés a halállal.

Hallelujah Leonard Cohen!

  • November 8. – Az 58. amerikai elnökválasztás, amelynek győztese a Republikánus Párt jelöltje, Donald Trump, aki Hillary Clintont, a demokrata jelöltet győzte le.

Amerika választott: Donald Trump az elnök

 

  • november 25. – Kilencven éves korában elhunyt Fidel Castro (1926-2016) kubai kommunista forradalmár, politikus, 1958-2008 között Kuba első számú vezetője. 1965-ben ő lett a Kubai Kommunista Párt első főtitkára, és az ő vezetésével vált az ország egypárti szocialista köztársasággá. 2008-ban lemondott, elismerte, hogy fizikai állapota nem engedi meg, hogy tovább irányítsa az országot.
  • november 29. – Lezuhant egy repülőgép Kolumbiában, 81 emberrel a fedélzetén, köztük a brazil Chapecoense labdarúgó csapat játékosaival, 76-an életüket vesztették.

December

  • december 8. – Meghalt John Glenn 95 éves korában, ő volt az egyik a hét ember közül, akik a Mercury-program során először kerülték meg a Földet, aztán később közülük a legidősebb (akkor 77 éves), aki újra feljutott a kozmoszba.
  • december 4-18. – Női kézilabda-Európa-bajnokság Svédországban, a magyar válogatott a C csoportban kezdte meg szereplését, Csehország, Dánia, Montenegró aktuális legjobbjai ellen, Csehországtól elszenvedtük első vereségünket, eddig 14-ből 14 győzelemmel álltunk, Dániától négy góllal kaptunk ki, elúszni látszott a továbbjutás, hiszen minimum néggyel kellett volna nyernünk Montenegró ellene, végül héttel sikerült, így folytathatta a magyar csapat a kontinensviadalt, ha nem jutunk tovább a csoportból az lehetett volna minden idők leggyengébb EB-szereplése.
  • december 18. – Gábor Zsazsa (Gábor Sári) halálának napja, 1917. február  6-án született Budapesten, 99 évet élt. Magyar származású színésznő, a Hollywoodi hírességek sétányán csillagot kapott, 1936-ban megnyerte a Miss Hungary szépségversenyt, 41-ben szelte át az óceánt, hogy beteljesítse az amerikai álmát. Színészi teljesítménye mellett sok (rengeteg) házasságával szerzett magának hírnevet. Többek között a Hilton szállodalánc alapítójával, George Sander Oscar-díjas brit színésszel is kötött házasságot, sőt 1982-ben egy nap után érvénytelenítették egyiket. 1986-ban kelt egybe Frédéric von Anhalttal, ez volt a leghosszabb házassága.
    1988-ban az Erasure zenekar dalt (Like Zsa Zsa Zsa Gabor)  írt róla. (“Azt mondta a barátainak, egy napon a mozi királynője lesz, mint Gábor Zsazsazsa”). Az egy évszázadot nem élte meg, bő másfél hónappal születésnapja előtt hosszú betegséget követően örök nyugalmat lelt.
  • december 19. – A berlini karácsonyi vásáron a tömegbe hajtott egy lengyel rendszámú kamion, a terrortámadásban tizenketten haltak meg, 48-an megsérültek. A  tunéziai támadót (Anis Amri) közben Milánóban lelőtték.
  • december 24. – Richard Adams halála, 1920-ban született, már 96 éves volt a magyar nyelvterületen annyira nem ismert író, de talán a Gesztenye, a honalapító kalandregénye itt is klasszikus. A történet vázát lányainak az útjaik során rögtönzött mesék adták.
  • december 26. –  53 éves korában, otthonában hunyt el George Michael, eredeti neve: Georgios Kyriacos Panayiotou volt, ciprusi bevándorló apától és angol anyától született Londonban. Wham! duó egyik tagja volt, többek között az egyik leghíresebb karácsonyi sláger is az ő nevükhöz köthető: Last Christmas, de a Careless Whisper, Wake Me Up Before You Go-Go vagy a Freedom szintén sokat játszott számok. Fénykorában, 1984-2004 között a legtöbbet játszott előadó volt a brit rádiókban.
  • december 27 –   Meghalt Carrie Fisher színésznő, 60 éves volt, legismertebb szerepe: Leia hercegnő a Csillagok Háborújában. Egy Londonból Los Angelesbe tartó gépen kapott szívinfarktust, a fedélzeten újraélesztették, majd a landolás után kórházba szállították, Londonban éppen a frissen megjelent életrajzi könyvét reklámozta. A rajongók láthatják még a most készülő nyolcadik Star Wars-ban, mert az ő jeleneteit már leforgatták.
  • december 28. –  Debbie Reynolds halálhírét jelentették, 84 éves korában hunyt el az 50-es, 60-as évek sztárja, sokan az Ének az esőben nagy sikerű musicalből ismerhetik. Nem mellesleg ő volt Carrie Fisher édesanyja, lánya előző napi halála nagyon megviselte, állítólag utolsó szavai ezek voltak: “Az utolsó dolog, amit mondott, hogy nagyon szomorú Carrie elvesztése miatt, és ismét vele szeretne lenni”