BLOG

Egyszer mind felnövünk – Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai

Mindannyian voltunk gyerekek, és sokan szeretnénk újra azok lenni. Ezt ismerte fel Kosztolányi Dezső is, akinek 1910-ben megjelent A szegény kisgyermek panaszai című kötete, ha nem is átütő, de mindenképpen óriási sikert aratott az akkori irodalmi közegben. A kisgyermeki ént körülölelő verses könyv volt a költő második megjelent kötete, s már neve is árulkodik annak valódi tartalmáról. Kosztolányi Dezső ma lenne 133 éves.

2018. Már. 29. 0 0

“Magyarországon mindent alternak mondanak, ami nem hip-hop, pop vagy metál” – Lépjünk a holdra interjú

Interjú a Lépjünk a holdra zenekar dobosával és énekesével, Bánszki Botonddal és Ombódi Andrással.

2018. Már. 29. 0 1

,,De vagyunk-e azok, amik lehetnénk” – megnyílt Szalay Berta kiállítása

Újabb művészeti kiállítás nyílt a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola aulájában március 27-én, ezúttal Szalay Berta szobrász szakos tanuló munkáiból.

2018. Már. 29. 0 0