BLOG

Az kritika – A dráma és a horror következő nemzedéke

Stephen King művéből végre elkészült az egyik legjobb könyvadaptáció az Az, és egy kis csúszással, de immáron itt a kritika is róla. Még mindig nem késő beülni a moziba és megnézni 2017 legerősebb filmjét.

2017. Sze. 30. 0 2

Kikötött a kishajó a Weöres Sándor Színházban- Átadták a Holdbeli csónakos- és Opel-díjakat

Péntek este a premierelőadás után, igazi baráti hangulatban került sor a díjátadó gálára. Idén öt díj átadását szavazta meg a szenátus, melyeket a közönség és a színházi társulat szavazata is alakított. 

2017. Sze. 30. 0 0

Kétszáz perc pénztelenség – Bemutatták Szép Ernő Vőlegényét a Weöres Sándor Színházban

Ladies & Gentlemen, kérem, foglaljanak helyet ezen a díványon, jaj, dehogy a díványon, hiszen nemesi családnak vétek lenne ilyen ülőhellyel szolgálni. Fáradjanak inkább az ebédlőasztalhoz, most terítettem meg nemrég a kölcsön… -, akarom mondani az új selyemterítővel. A fonográf mellett pedig megtalálják a türkizbrosst és egy jó doboz Ramses cigarettát. Aztán, ha helyet foglaltak rá is térnénk a hozomány kérdésére…

2017. Sze. 29. 0 0

Improvizációk, noise, virtuozitás – Jazz a mai Magyarországon

A jazz szó hallatán az emberek többségének az ötvenes évek amerikája tárul a szeme elé: utcazenészek poros sikátorokban, kávéházak mértéktelen alkoholfogyasztással és áradó cigarettafüsttel, valamint az elengedhetetlen impulzív trombitaszó. De mi történik, ha ugyanezt a hangszert 2017-ben szólaltatják meg az A38 hajóján, Budapesten?

2017. Sze. 28. 0 4

Pezseg az élet a tízéves Weöres Sándor Színházban

Új szezon, új energia a megszokott minőségben. Szeptember és október fordulóját nagy lendülettel kezdi meg a tíz éves szombathelyi Weöres Sándor színház.

2017. Sze. 27. 0 0

Ó Kapitány, Kapitányom! – Avagy a szabad versek varázsában

,,Ó Kapitány, Kapitányom!” Sokaknak ismerősen hangozhat ez az idézet, akár középiskolai irodalomórákról, akár a Holt költők társasága című filmből. Viszont talán annál kevesebben tudják, hogy ez a méltán híres fél-sor Walt Whitman tollából szaladt ki, aki a szabad versek amerikai úttörője, megalapozója volt a 19. században. A továbbiakban Whitman mellett még négy neves szabadvers-írót és azok munkásságát ismerhetitek meg. 

2017. Sze. 27. 0 0

Nemi vonzalom kérdése a rajzfilmekben

Lehetnek meleg szereplői egy rajzfilmnek? Ez ma már nem is tűnhetne olyan fontos kérdésnek, hiszen gondoljunk csak bele hány mozialkotás – sok esetben sorozat - mellékszereplője, vagy főszereplője vonzódik saját neméhez.

2017. Sze. 26. 0 3

Salvador Dalí, a polihisztor – Négy érdekes tény a világhírű művészről

Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech, vagyis ismertebb - és egyszerűbb - nevén; Salvador Dalít nem kell különösebbképp bemutatni, hiszen a 20. század művészetének kiemelkedő alakja volt.

2017. Sze. 26. 0 5

#estivers – Sz. Andor: K*rva voltál

1463-ban François Villon eltűnt Párizsból, de akár azt is mondhatnánk, hogy "lelépett". Nem tudjuk merre vezetett útja: lehet, hogy nagyon hamar meghalt valamilyen betegségben, de elképzelhető az is, hogy végleg csatlakozott a törvényen kívüliekhez és egy névtelen akasztófán fejezte be életét- ahogyan számtalanszor megénekelte.

2017. Sze. 25. 0 1

A megérdemelt elismerés – Újabb díjakkal gazdagodott a Boros–Horváth páros

A Komlón megrendezésre került Hét Domb Filmfesztivál ismeretterjesztő kategóriájában első helyezést ért el Boros Ferenc és Horváth Zoltán Élmények (b)irodalma című, dr. Fűzfa Balázs élményközpontú irodalomtanítási módszerét bemutató filmje.

2017. Sze. 24. 0 0